Nyári Mozi Színházi Közösség: Csodálatos hétköznapok
A vajdasági Nyári Mozi Színházi Közösség vendégjátéka a Bethlen Téri Színházban, a Budapesti Színházak Éjszakája programsorozat keretében.

Schedule
- 18:00-19:30Nyári Mozi Színházi Közösség: Csodálatos hétköznapok
Nyári Mozi Színházi Közösség: Csodálatos hétköznapok
A Budapesti Színházak Éjszakája keretében.
A Csodálatos hétköznapok című előadást 88 földöntúli beszélgetés ihlette. 1943-ban, amikor az igazságot csak sejteni lehetett, de hollétét elfedte a könyörtelen háború sötétje, négy fiatal budapesti művész, Strausz Lili, Dallos Hanna, Kreutzer József és Mallász Gitta egy elzárt budaligeti házban az Angyalokkal folytattak párbeszédet. A szeánszok résztvevői közül egyedül Mallász Gitta élte túl a második világégést. Az általa lejegyzett és évtizedekkel később nyilvánosságra hozott Az Angyal válaszol című dokumentum az elhivatottságukban erős, végsőkig kitartó alkotók üzenetét tolmácsolja. A Nyári Mozi Színházi Közösség rituálékat idéző előadása szavak nélkül, a mozdulatok, a zene és a vizualitás együttes erejével vizsgálja meg és kommentálja e talányos, letaglózó szövegfolyamot.
Előadók: Ábrahám Máté, Nagy Karina, Pámer Csilla, Varga Heni, Verebes Andrea
Ének: Döbrei Dorottya
Zeneszerző: Konstantin Stefanović
Dramaturg: Oláh Tamás
Fényterv: Boris Butorac
Rendező: Döbrei Dénes
A társulatról:
A Nyári Mozi Színházi Közösség civilek által létrehozott nonprofit szervezet, mely 2001-ben alakult formális egyesületté azzal a célkitűzéssel, hogy állandó tagjai és a hozzájuk kapcsolódó művészek közösen hozhassanak létre különféle műfajú alkotásokat a kortárs színház (főként a mozgás- és táncszínház) és a film területén. Munkáik középpontjában mindig az ember és annak teste, valamint a létezés közösségi mivolta áll. Egyedülálló és hiánypótló tevékenységük a régióban sokrétű, interkulturális kapcsolatokon alapuló alkotóközösséget hozott létre az elmúlt évek során, mely az egyéni művészi kiteljesedésen túl egy nyitottabban és szabadabban gondolkodó, európai szellemiségű társadalom megteremtéséhez is hozzájárul.
A Közösség tagjai szabadúszó táncosok, színészek, valamint a vajdasági kőszínházak színészei. A tánc, a színház, a zene, a cirkusz, a képzőművészet és irodalom fúziójával kísérleteznek. Minden előadásuk hosszas kísérletezés során jön létre az alkotók közös és szabad kreatív munkájának eredményeképpen. Munkájuk során a meglévő színházi konvenciókat igyekeznek felülvizsgálni. Színpaduk, játékterük határait olykor egy egész város területére is kiterjesztik. 1987-es megalakulásuk óta több mint 50 előadást hoztak létre, s ezeket Európa számos városában bemutatták.
Bethlen Square Theater (Bethlen Téri Színház)
Bethlen Square Theater (Bethlen Téri Színház) Innovative, Contemporary, Collaborative Its mission is to be an interdisciplinary, experimental, and talent development center for contemporary performing artists, where creators from the region can realize their artistic visions under professional conditions and develop within a supportive environment. Its goal is to provide a creative workshop and a common platform for the geographically and professionally diverse artistic community of the region. Website: https://www.bethlenszinhaz.hu/ Facebook: https://www.facebook.com/bethlenszinhaz Instagram: https://www.instagram.com/bethlen_szinhaz/ Bethlen Téri Színház on the map: https://maps.app.goo.gl/JtbTNJC5uLfEXmHE6