In Pari – Szöveg és zene

2024-12-11T18:00:00.000Z

Az In Pari olyan sorozat, amelyben a zene más-más művészeti ágakkal kel nászra, párban, egyenlően, ahogyan azt a sorozatcím is jelzi. Ezúttal a nyilvános szereplést ritkán vállaló, Kossuth-díjas prózaíró, Bodor Ádám szövegei lépnek párba Porteleki Áron dobos és Márkos Albert, csellista zenéjével. A szövegeket, Szikszai Rémusz színművész olvassa fel. A performansz után Bodor Ádámmal Láng Orsolya beszélget és a közönség kérdéseire is válaszol az író.

Ahogyan az már az In Pari sorozatban megszokott, improvizációra készülnek a fellépők, egymás előadásaira reagálnak. Az este dramaturgiáját az oda-vissza hatás alakítja, a produkció végére az lesz a benyomásunk, hogy a műfajok paritásban voltak, nem pedig alá-fölé-mellé rendelt viszonyban.

Dec
11

Program

◖ Közreműködik ◗

Szikszai Rémusz - felolvasás

Porteleki Áron - brácsa, dob

Márkos Albert - cselló

Moderátor: Láng Orsolya

=========================

◖ Bodor Ádám ◗

1936. február 22-én született Kolozsváron, ott végzett teológiát, de nem vállalt lelkészi szolgálatot. 1960-tól levéltárosként, majd 1964-től egy másoló-fordító irodában dolgozott. 1965-ben publikálta első novelláját a kolozsvári Utunk című folyóiratban. 1968-tól szabadfoglalkozású író.

1982-ben települt át Magyarországra, ahol 1984-től a Magvető Könyvkiadó felelős szerkesztője. Már érett íróként jelent meg első, rövid prózákat tartalmazó kötete, A tanú (1969). Kisepikai műveivel egészen egyedülállót alkotott a magyar irodalomban. Ezt vallotta egy helyütt: „Semmi nincs előre készen, számomra is majdnem minden az írás folyamatában bontakozik ki. Kiindulópontnak olykor elég egy helyszín, egy érzés, egy illat, egy hely, ahol történni kezd valami. Vagy egyszerűen csak egy hangulat. Valami, amit nem lehet előre kicédulázni, rögzíteni. Ez a megfoghatatlan valami, titkos fuvallat a novella lelke. Ha ez nem lebeg valahol ott a közelünkben, jobb a dolgot nem erőltetni…”

Művei több mint húsz nyelven jelentek meg.

A Magvető Kiadónál megjelent művei:

Milyen is egy hágó? (1980), Sinistra körzet (1992), Az érsek látogatása (1999), A börtön szaga. Válaszok Balla Zsófia kérdéseire (2001), Vissza a fülesbagolyhoz (2003), A részleg (2006), Az utolsó szénégetők (2010), Verhovina madarai (2011), Vissza a fülesbagolyhoz (2015), A barátkozás lehetőségei. Novellák és film (2016), Sehol (2019), Az értelmezés útvesztői. Tizenöt beszélgetés (2021)

Díjai: József Attila-díj, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja, Kossuth-díj, a Nemzet Művésze – állami kitüntetések, Déry-díj, Krúdy Gyula díj, Artisjus Irodalmi Nagydíj.

◖ Szikszai Rémusz ◗

1969-ben született Nagykárolyban. A középiskolában matematika-fizika szakot végzett. 1990–1994 között a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola hallgatója volt, színész szakon. Egyetemi évei alatt, társaival UNITER-díjban részesült, a Tom Paine című előadásért. 1994–1997 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze volt. 1997–2006 között a Bárka Színház tagja, majd 2006-tól szabadúszó. 2005-ben a Kaliszi Fesztiválon díjazták a részvételével készült Mulatság című előadást. Rendszeresen játszik, rendez, szinkronizál és műsort is vezet különböző színházakban, televízióban. 2017-2020 között az Orlai Produkció Iroda társulatának tagja volt.

◖ Porteleki Áron ◗

Porteleki Áron dobos, brácsás, a budapesti szabad zenei és experimentális színtér egyik megkerülhetetlen alakja. Népzenei gyökereit kreatívan vitte bele számos formációba és jellemző a műfajokon átívelő zenei hozzáállása. Az aktív koncertezés mellet nemzetközileg elismert kortárstánc darabok zeneszerzője.

◖ Márkos Albert ◗

Márkos Albert zeneszerző, csellista, a hazai improvizatív, kortárs, alkalmazott és kísérleti zenei színterek egyik meghatározó alakja. A kolozsvári születésű zenész filmzeneszerzőként, színházi darabok zenéjének szerzőjeként is elismert, számos jazz és kortárszenei formáció, projekt tagja (Kassák, ARGO, budbudās, W.H. Shakespeare, Tractus stb.), valamint számtalan kortárs zenei mű szerzője. Az In Pari sorozat szerkesztője.

Helyszín

Magyar Zene Háza

Kiállítás – Koncert – Beavatás A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt. Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.

Kapcsolódó események