The Devil and the Almighty Blues
Amikor a 60-as évekből a 70-es évekbe fordultak, zenei válaszút állt be. Az amerikai blues már elég régen megjárta a tizenévesek körében az Atlanti-óceán mindkét partján, így a rock'n'roll nevű blues-utódnak vagy terjeszkednie kellett, vagy meghalnia. Nem halt meg, hanem mindenféle irányba terjeszkedett! És pont ott, a blues-alapú rock és a világ összes többi rock-alműfaja közötti kereszteződésben történt valami a blues-szal.
Program
A formátummal kísérleteztek, kibővítették és szinte felismerhetetlenné tették. De ugyanakkor a gyökerek az eredeti „igazi” blueshoz sosem veszett el. Ahol Peter Green 1970-ben otthagyta a Fleetwood Mac-et a „Green Manalishi” című számmal, ahol Johnny Winter kinyújtotta zenei lábait, ahol a ZZ Top Marshall-teli stackeket vett és csípőből lőtt, és nem utolsósorban ahol maga a legenda, Muddy Waters az „Electric Mud” című albummal feszegette a „legális” határait. És ne feledkezzünk meg Hendrixről, a Free Canned Heatről és a Woodstock-korszak többi bandatagjáról sem. Az eredmény egy erősen elektromos zenei forradalom volt, ahol például az újonnan született műfaj, a hard rock kéz a kézben járt a hagyományos delta blues-szal. Ebből a zenei iszapból merített ihletet a The Devil and the Almighty Blues. Zenéjük lassú, súlyos, dallamos és nyers, mindezt úgy, hogy a mindenható bluest nem veszítik szem elől.
Dürer Kert
A Városliget mellől a Kopaszi-gát közelébe elköltözött Dürer a budapesti metálosok és egyéb fennmaradt periférikus szubkultúrák egyik törzshelye, amit viszont akkor is érdemes felkeresni, ha csak egy hibátlan kerthelyiségre vágysz. Mármint tavasztól. Addig pedig mehet a dara! És utána is.