Tinariwen

2024-09-09T17:00:00.000Z

A mali illetõségû, de tuareg kultúrájú és önazonosságú zenekar zenekar 1979-ben alakult Algériában, ahol kezdetben esküvőkön és nagyobb ünnepségeken játszottak. Nem sokkal később egy a tuareg ellenállás ellen harcosokat kiképző líbiai menekülttáborba kerültek, ahol több évet töltöttek. Ezért aztán nem meglepő módon a tuareg stílusjegyek és a pszichedelikus gitárzenék ötvözetéből kialakult dallamok dalszövegeiben visszaköszönnek politikai megnyilvánulások, és a felkelés melletti kiállás.

Sep
09

Program

Bár a zenekar hangzását általában “sivatagi bluesként” jellemzik, zenéjüket nehéz beskatulyázni, hiszen olyan világzenét játszanak, amiben fellelhetőek a blues, a rock és a népzene elemei is. Összességében hangzásviláguk rendkívül egyedi, és egészen biztosan teljesen magával ragadja az embert. Színpadi jelenlétük emellett már csak azért is érdekes, mert a hagyományos tuareg ruházatban állnak színpadra, ami nagyrészben elfedi arcukat.

A Tinariwennek tavaly jelent meg a kilencedik stúdióalbuma, az Amatssou. A lemez különleges körülmények között készült, mivel egy mauritaniai táborban vették fel, gyakorlatilag a csillagok alatt: a dél-algériai sivatag egyik oázisában, sziklacsúcsok és égmeredő homokkövek között, sátrakból rögtönzött stúdióban rögzítették az albumot. A lemezen a bendzsó, a hegedű és a pedal steel gitár zökkenőmentesen keveredik a tuareg zenekar védjegyévé vált kígyózó gitárvonalakkal és hipnotikus groove-okkal.

A zenekar több mint 40 éves fennállása alatt több mint 1100 koncertet adott világszerte,

és az eddig megjelent kilenc album közül hármat Grammy-díjra is jelöltek. Ebből egy, a Tassili el is nyerte a legjobb világzenei albumnak járó díjat 2012-ben.

Helyszín

Akvárium

Mint magukról írják, Budapest legfrekventáltabb rendezvényhelyszíne, ami egyben multifunkcionális is. Jó díjátadózni, kávézni és legfőképpen koncertezni is, a műfajokon átívelő szelekció miatt biztosan.

Kapcsolódó események