
Jurák Bettina Rose ajánlója
- Tánc
- Performansz
Jurák Bettina Rose tánc és előadóművész, táncolt már hazai társulatokban, megjárta Hollandiát, és a Göteborgi Operaház táncegyüttesének is tagja volt. Két éve független művészként dolgozik: koreografál, videóklipekben szerepel és divatkampányokban is feltűnik.
Hamarosan vendégelőadókkal közösen 12 hetes programot indít Julia Cameron “The Artist’s Way” című könyvéhez kapcsolódva, ami 2022-ben megváltoztatta az életét. Többek között ezt, és más tavaszi programokat ajánlott nekünk!
Fontos volt számomra, hogy táncművészként olyan programokat ajánljak, amelyekben nagyobb hangsúlyt kap a kortárs tánc, a mozgás, és a szomatikus megközelítés. Hiszek abban, hogy a testünk rengeteg érzelmet tárol – és abban is, hogy akár egyetlen mozgásos élmény milyen mély felszabadulást tud elindítani bennünk. Itt a tavasz. Itt a Tűz Ló éve. Ez az időszak tökéletes arra, hogy megnyissuk az érzékszerveinket, a testünket, és új módon kapcsolódjunk önmagunkhoz. Remélem, szeretni fogjátok ezt az ajánlót, melyet nagy gondossággal és szeretettel válogattam össze Nektek. És hogy tegyek bele még egy csavart: szinte az összes ajánlott programhoz személyes kapcsolatom van. Vagy egy közeli barátom, ismerősöm hozta létre, vagy jómagam állok mögötte. Olyan eseményeket ajánlok, amelyekben én is hiszek, és amelyeknek az energiáját belülről ismerem.
Fotó: Bozó Csongor
Szomatikus Mozgás // The Artist's Way - 12 hetes transzformatív program
Hol: Online
Mikor: Március 1. - Május 24.
Mi: 2022-ben végigcsináltam Julia Cameron - The Artist’s Way könyvének programját, és a folyamat hihetetlen változásokat hozott az életemben. Ugyanakkor azt is megtapasztaltam, hogy egyedül végigmenni rajta komoly elköteleződést és kitartást igényel. Ezért született meg bennem az ötlet egy jópár hónapja, hogy létrehozzak egy közös programot a könyv köré: együtt dolgozzuk fel a fejezeteket, egymást támogatva a 12 hét során. A folyamatot asztrológiai, tarot és szomatikus mozgásos workshopokkal egészítjük ki, hogy a változás ne csak fejben, hanem testi szinten is megtörténjen. Elég MAGICAL lesz annak a tavasz, aki belevág ebbe az intenzív, de transzformáló programba.
FrenÁk Társulat: BIRDIE
Hol: MÜPA
Mikor: Március 13.
Mi: Frenák Pál előadásai mindig különleges atmoszférával rendelkeznek – egyszerre nyersek, érzékiek és mélyen emberiek. A Birdie már több mint öt éve van repertoáron, és azóta is folyamatosan telt házzal fut a Müpa színpadán. És hogy ez most miért is különösen izgalmas számomra? Mert lehet, hogy én is feltűnök benne…Gyere el, és derítsd ki.
The Testament of Ann Lee
Hol: Hamarosan a mozikban.
Mikor: Március 12.
Mi: 2024 nyarán forgattuk Budapesten ezt az amerikai filmet Amanda Seyfried főszereplésével. Hihetetlenül csodálatos lett a végeredmény – volt szerencsém látni a velencei filmfesztiválon is, hiszen a produkció koreográfus-asszisztenseként és kiemelt táncosaként én is részese lehettem a munkának.Ez egy musical – de egyáltalán nem olyan, amire számítotok. Filmre forgott, különleges hangulatú alkotás, a The Brutalist készítőinek legújabb munkája. A film végre Magyarországon is elérhető lesz – menjetek, és nézzétek. Aztán írjatok, hogy hogy tetszett… :)
Stern Lili – 10 éves jubileumi performansz mini fesztivál
Hol: Bethlen téri Színház
Mikor: Március 8.
Mi: Stern Lili a magyar kortárs tánc egyik igazán különleges karaktere. Hihetetlenül fiatalon kezdett el koreografálni, és bár még csak a húszas éveiben jár, máris a 10 éves alkotói jubileumát ünnepli a Bethlen Téri Színház színpadán – ott, ahol minden elkezdődött számára. Lili három előadást mutat be egymást követő napokon. Rengeteg munka, kitartás és szorgalom sűrűsödik ebben az életműben – és ebben a lányban. Menjetek. Nézzétek.
Paolo Sorrentino - A kegyelem
Hol: Toldi mozi
Mikor: Március 5.
Mi: A Kegyelem című filmet még a Mozinet karácsonyi eseményén láthattam egy elővetítésen. És mit mondjak… Paolo Sorrentino újra pontosan azt csinálja, amiben zseniális: megmozgat, felkavar, közben pedig finoman meg is mosolyogtat.
Csalogány / Moving as a Giant
Hol: A38 Hajó
Mikor: Február 28.
Mi: A Csalogány zenekar tagjaival nagyjából fél éve találkoztam először, amikor Rádi Péter producer megkeresett: engem szeretnének felkérni Becz Péter következő videóklipjének főszerepére. A klip a Peremvidék (F3160) című dalra készült, azóta már meg is jelent – és nemzetközi fesztiválokon is felfigyeltek rá. Ami számomra igazán különlegessé teszi ezt a koncertet, az az, hogy azóta közel kerültem a zenekar tagjaihoz: Timi, a csapat vezetője, elképesztő energiával és ösztönösséggel alkot. A zenéjük dark, sejtelmes, misztikus – egészen más, mint amit itthon megszoktunk. Éppen ezért ajánlom ezt a koncertet – különösen élőben, az A38 Hajó fedélzetén, ahol ez a zene igazán elementárisan tud megszólalni. Ha pedig érdekelne a klip:
Hamnet
Hol: Művész art mozi
Mikor: Február 25.
Mi: Ez a film a 2025-ös BIFF számomra legmeghatározóbb élménye volt. Szerelem. Dráma. Halál. Gyász. Elengedés. Egy csodálatos, mélyen felkavaró alkotás, amely azóta, több hónappal utána is velem maradt. A női főszereplő, Jessie Buckley, azóta is sorra viszi el a legjobb női alakítás díjait – és teljesen érthető, miért. Elementáris, őszinte, fájdalmasan gyönyörű játék.Nem ajánlom a filmet, ha nem szeretnéd szó szerint kisírni a szemed. Viszont… akár első randinak is izgalmas választás lehet. Kiderül, van-e bizalom, és mersz-e sírni a másik előtt… Csak egy tipp. :)
Tea ceremónia
Hol: Budapest
Mikor: Március
Mi: Egy igazán különleges program, amiről talán nem is tudtad, hogy szükséged van rá – pedig nagyon valószínű. Gál Zsófi orvos, doktori kutatását a kínai orvoslás témájában írta, és évek óta követem a munkásságát. A teaceremóniái és teaworkshopjai egyszerre szakmailag mélyek és finoman személyesek. A workshopokon nemcsak a teáról tanulhatunk – annak rétegeiről, hatásairól, kultúrájáról –, hanem saját magunkról is. Mély meditáció a tea által. Lelassulás a rohanó hétköznapokban. Egy tér, ahol újra lehet kapcsolódni a testhez, a figyelemhez, a jelenhez. Ha vágysz egy csendes, mégis intenzív élményre, ezt szerintem érdemes lehet kipróbálnod.
Shake the dust session
Hol: Online
Mikor: Március
Mi: És ha már meséltem a szomatikus mozgásról: Finta Anna Míra Szabad Tánc és Share The Dust sessionjei maga a megváltás. Minden vasárnap délután online csatlakozhatunk hozzá, hogy szó szerint kirázzuk és lerázzuk magunkról mindazt, amit már nem akarunk tovább cipelni. Egy biztos „go-to” program, ha szeretnél kapcsolódni a testedhez, levezetni a feszültséget és újra levegőhöz jutni. Az otthonod kényelméből, egyetlen óra alatt úgy felfrissül a tested, mintha egy egyórás masszázson jártál volna – csak itt te mozdítod ki magadból mindazt, amire már nincs szükséged.
Loupe Színházi Társulás előadások
Mi: A Loupe Színházi Társulás összes előadása különleges élmény – elképesztően erős színészi jelenléttel és bátor, pontos alkotói hanggal. Ami igazán izgalmas bennük, hogy független társulatként működnek: a működésüket a mi jegyeink tartják fenn. Nincs megfelelési kényszer, nincs külső elvárás arról, mit és hogyan „kellene” csinálniuk. Ez a szabadság pedig érezhető is az előadásaikon. Magas művészi színvonal, a lehető legaktuálisabb témák, gondolkodásra és érzésre hívó esték. Csekkold le őket.