MAN WITH A MISSION
Június 17-én először ad koncertet Budapesten a világszerte ismert japán rockzenekar, a MAN WITH A MISSION. A különleges megjelenéséről – farkasfejű, embertestű karaktereiről – és energikus koncertjeiről híres együttes az Akvárium Klub színpadán lép fel, ahol a rajongók egy intenzív, látványos élő show-ra számíthatnak.

Schedule
A farkasmaszkok mögött a biológus, hobbi gitáros Jimmy Hendrix kísérlete áll, aki a végső, fejlett életformát akart létrehozni – a zenekar eredettörténete szerint. A létrehozott lények hihetetlen agyi teljesítménye és emberfeletti fizikuma a sötét szolgálatába állt, emiatt Dr. Jimmy úgy döntött, hogy az Antarktiszon lefagyasztja őket. A globális felmelegedés hatására azonban 2010-ben felébredtek örök álmukból és ismét a világot járják. Ébredése óta a zenekar gyorsan a nemzetközi rockszíntér meghatározó szereplőjévé vált, köszönhetően egyedi hangzásának és dinamikus fellépéseiknek.
Dalaik számos reklámban, filmben, sorozatban és animében is felcsendültek, többek között a világsikerű Demon Slayer: Kimetsu no Yaiba – Swordsmith Village Arc című anime főcímdalaként is. A Kizuna no Kiseki / Koikogare címre hallgató főcímdal a japán énekes-dalszerző, Milet közreműködésével készült, ami tovább szélesítette széles rajongótáborukat.
Hét lemezük jelent meg a zenekar több mint 15 éves működése alatt, 2021 novemberében és 2022 májusában látott napvilágot egymást követő albumpárosuk, legutóbbi sorlemezeik a Break and Cross the Walls I és a Break and Cross the Walls II. A nagy sikert arató lemezek után további dalok is megjelentek.
A zenekar az elmúlt években Észak-Amerikában és Európában turnézott, és folyamatosan bővülő rajongótáborral rendelkezik világszerte. A budapesti koncert a zenekar aktuális európai turnéjának egyik állomása, így 2026-ban végre a magyar közönség is láthatja őket.
A június 17-i koncerten a közönség a legismertebb slágerek mellett új dalokat is hallhat majd, a zenekarra jellemző lehengerlő energiával és látványos színpadi produkcióval találkozhat minden érdeklődő az Akvárium Klubban.
Akvárium
As they describe themselves, it is Budapest's most frequented venue, which is also multifunctional. Akvárium is great for award ceremonies, afternoon coffees and, most importantly, concerts, thanks to the well-picked, cross-genre selection.