SZAMÁRDELELŐ

A Szamárdelelő egy összművészeti produkciós társulás, nyári fesztiválhelyszínektől kezdve évközbeni szórakoztató és kulturális programokon át, szabadtéri bulik, éjszakai partyk, gyerekprogramok felnőtteknek, felnőttprogramok gyerekeknek és minden, ami igaz, ami valid, ami ad, ami tartalmas. A reggeli ébresztő kávétól és gyógyfröccstől, a gyerekeknek szóló kézműves workshopokon és a felnőttek napindító tréningjein át, a délutáni kulturális programokon keresztül az esti közös tábortűz körüli éneklésig, éjszaka pedig várnak a Delkó-rave-ek, napközben folyamatos kiállítások, workshop, chill.

Koncertek, beszélgetések, kiállítások, buli, dráma, társasjáték, előadások, táncház, tábortűz, “Szónokok sarka”, képzőművészet, installáció, gyerekprogramok, fröccs, kávé, szalmában fetrengés, fesztivál tetkós, mezítláb, tánc, univerzális balhé!

Bármi előfordulhat, de semmi sem kötelező.

A Szamárdelelő-project sokáig ért, forrt, rotyogott barátságok, összefogások és közös programok során, majd tavaly az Ördögkatlan Fesztiválon egy önálló udvar lett belőle, ahol öt napon át mulattattuk a nagyérdeműt.

Az itt bevált társaság együtt maradt és egy produkciós társulást hozott létre, fő profilban a fesztiváludvarok, minifesztiválok létrehozásával és a rendezvényszervezés egy olyan formájával, ami tudomásul veszi, hogy az egyetlen közös a világ lényeiben a különbözőség, élvezettel szemléli, hogy semmi sem fekete vagy fehér, egymás karjába ölti a tanulást és az észveszejtő szórakozást, a mély érzelmeket és a primer gondolatokat, a mezítlábast és a lakkcipőst. Karöltve jár nálunk a szórakozás, a segítségnyújtás, a tanulás, a feltétlen barátság és a parázs vita, az eszevesztett szórakozás és a mély érzelmek.

Ja! És nálunk lakik a Szupercsapat.

“Szentes origója, centruma, szubsztanciája és szívcsakrája az egykori Szamárdelelő csárda. Anno itt a város legszéle volt. Jött a juhász szamáron délben delelni a csárdába. Földig ért a lába. Delelt a pásztor, és delelt vele a jármű is. Vagyis a szamár… …„Kanász, juhász, szegény legény nem azért megy oda, hogy aludjék ott. Ad-vesz, csereberél, ott csinál magának jó napot, ott kérdezősködik, rokon, koma, atyafi után. Ha vásárra, ha búcsúra, ha temetésre vagy gyónásra megy, ott issza meg üveg borát. S ha leszámolni valója van valakivel, ott békél, vagy ott zúzza a fejét, vagy ott töri kezét-lábát ellenségének.”… Mert mindenki itt volt, akitől érdemes volt tanulni valamit. Volt itt tanár, levéltáros és zugügyvéd, melós, földműves, főállású alkesz. És (ivás és játékgépezés közben, szentesiül: pitya és másín) mind át akarta örökíteni a tudást. Azt a tudást, amit az életben addig összegyűjtött. Megannyi dél-alföldi Diogenész, Cioran, Rabelais, Münchhausen, Hašek vagy Bukowski.” Cserna-Szabó András