Program
Verseim
A költészet és az elektronikus zene találkozása az Edith Bárban.
Előadja: Hajduk Károly
Zene: Csizmás András
Rendező: Zsalakovics Anikó
"A meg nem alkuvó, aki azért élt, harsogott, hogy hamar végezzen el mindent és hogy ne legyen belőle megalkuvó.
Ami ragyogás lehetséges volt ezen a poros, szomorú levegőjű tájon, elragyogott és a többit nem volt volna érdemes megvárni.
Petőfi abba a Magyarországba született, mely még ma is képtelen önmagával elhitetni, csak elhitetni is, hogy olyan, amilyennek Petőfi merte képzelni."
(Ady Endre: Petőfi nem alkuszik)
Hajduk Károly
Jászai Mari- díjas színművész
A 2023/2024-as évadtól az Örkény Színház tagja
Csizmás András
Színes jelenség a budapesti zenei és színházi életben. Dolgozott már kőszínházakban, független társulatokkal, tánc előadásokban, rendszeresen koncertezik és ír zenéket. A legkülönbözőbb stílusokban is otthonosan érzi magát, mint például a jazz, pop, techno vagy az ambient. Nagybőgőzik, játszik elektronikus hangszereken és szívesen kísérletezik az akusztikus és elektronikus hangzások keresztezésével.
Belépő: 3000 HUF (csak a helyszínen)
Edith
Nagymező u. 25.
Támogató: NKA




















