"föl kéne szabadulni már"
Ez a Földalatti Slam Akadémia (FSA
https://www.facebook.com/profile.php?id=100071202865371) est egy ingyenes sorozat 13. része, negyedszer a Szépírók Társaságával közösen. (Scroll down for English). Mint minden alkalommal, ezúttal is csak fejből mondott slammel lehet versenyezni, és a téma megint József Attila Hazám című versének e sora: "föl kéne szabadulni már!" E sorhoz a slamek szabadon, bármiféleképpen kapcsolódhatnak. A szövegek szólhatnak például a Hazám című József Attila versről, a politikai fölszabadulásról, az elfogultságainktól, a szorongásainktól, a gépezéstől, a természet-pusztító szokásoktól, az előítéletektől, a slam szöveg olvasása alóli, vagy bármely más értelmű fölszabadulásról is.
A slam versenyre jelentkezni ebbe az eseménybe írt posztban lehet, egyéni, vagy csapat slammel, akár tánc slammel, vagy már többször mondott, régi slammel, rímelve, vagy rím nélkül, versben, prózában, bármilyen szöveggel. A fő: A slam szívből legyen előadva.
- A zsűri elnöke: Nagy Gabriella, író, a Litera irodalmi portál főszerkesztője
- A zsűri tagjai: …. és két tag a közönségből.
- Zene: Olgae, Pető Dávid
- FSA logó: Morvai Péter
- Rendező: Molnár Péter
A Földalatti Slam Akadémia műhelyében az eredményhirdetés előtt, és annak során a zsűri elnöke és tagjai mindegyik előadott slamhez szóbeli észrevételeket fűznek, amelyekhez a slammerek és a közönség is hozzászólhatnak.
A slam verseny I. helyezettje, mint minden Földalatti Slam Akadémia (FSA) verseny I. helyezettje, Szakállas Szabolcs jóvoltából a text-shirt.com pólóját kapja ajándékba az előadott slamje általa választott sorával. Az első 6 helyezett - nem nyertesek vannak, hanem helyezettek -, az Álomgyár, a Corvina, a Magvető, a Napvilág, és a Prae kiadók könyvei, és a Mórocz Pincészet 3 üveg bora közül választhat (először az 1. helyezett választ). Hegyesi Soraya jóvoltából a zsűri a Franc Vintage bolt 3 “Menj a Francba!” különdíjáról is dönthet.
Az ajánlott 3 perc 15 másodperc (csapat slam esetén 4 perc 15 másodperc) túllépését (az idő a fellépők és a közönség számára is láthatóan ki lesz vetítve) a zsűri mérlegeli, amikor a verseny végén kiválasztja az első 6 helyezettet, és a 3 különdíjast.

Program
Az est menete:
8: Zene: Olgae, Pető Dávid
8:30 Slam verseny (a slamek közti konferálás nélkül, a slamek között rövid hand pan zenével) 9:45 Szünet
10: A zsűri észrevételezi a slameket, köztük az első 6 helyezettet, és a 3 különdíjast.
A Földalatti Slam Akadémia célja: - társadalomkritikai slamek ösztönzése - a slamek fejből mondásának ösztönzése, - a slamek szívből mondásának ösztönzése, - a szerelmi és szexuális témák emberi jogi és környezetvédelmi összefüggésben való ábrázolásának ösztönzése a slamekben, - slamszöveg építő műhelyként a slammerek segítése, - a divatosra csépelt, de téves közhelyek és az önsajnálat mellőzésének, a slamek elmélyítésének és megbellebbítésének ösztönzése, - a nyelv-, és a saját gondolatok igazságát is megkérdőjelező gondolatbátorság frissítése, - a megőrzendő hagyományokhoz, mint a 48`-as 12 pont elsőjéhez hű konzervatív, szabadelvű, esélyegyenlőségre törekvő és zöld értékek összebékítése, - a magyar nyelvű slam természetesen összmagyar voltának megjelenítése, - a slam révén való keresésnek a tudományos kutatással való összekapcsolása, - a tudományos kutatás inspirálása, - a tudományos kutatás eredményeinek közérthetővé tételéhez és népszerűsítéséhez való hozzájárulás, - a slammerek, költők, írók, színészek, táncosok, festők, grafikusok, és más művészek, kutatók és közképviselők értelemgazdag együttműködésének elősegítése, - a más civil szervezetekkel, és a más nyelvű slammerekkel, kutatókkal, és közképviselőkkel való együttműködés.
Az FSA szerkesztősége:
Molnár Péter, alapító, főszerkesztő, Európa bajnok slammer #napislam szerkesztők: Gere Mátyás, Horváth Tina, Molnár Péter, Nemes Márk, Pásztor Dániel, Taródi Luca #hetikönyv szerkesztők: Gere Mátyás, Molnár Péter Zenei közreműködők: Olgae, Orgon Albert, Pető Dávid, Szilvási István, Fábián Franciska, FSA háttér festmény: Gantner Dániel Logó: Morvai Péter Videó: Favics Péter, Kis Norbert Fotó: Seybold Anita Beatrix, Favics Péter, Horváth Győző A szerkesztőség támogató tagjai: Horváth Kristóf Színész Bob, Závada Péter
Gödör Klub
Szubkulturális találkozási pont, klubkoncertes szórakozóhely, befogadó közösségi tér, kortárs kocsma.