Karzatkoncert- Orgonahang új dimenzióban
Mindig is érdekelte, hogyan szól a Müpa orgonáján Bach d-moll toccatája? Kíváncsi, milyen lehetett egykor a monumentális katedrálisokban ülve élvezni a zenét? A Müpa új, Karzatkoncert – orgonahang új dimenzióban címmel induló sorozatán nem csupán a világ legnagyobb koncerttermi orgonái között számon tartott hangszerünk páratlan hangzását ismerheti meg, de a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet is – szó szerint – teljesen más fénytörésben láthatja.

Program
Vadonatúj klasszikus zenei sorozatunk alkalmain korábban még soha nem látott megoldással élünk: nagyjából egyórás orgonaestjeinket ugyanis kizárólag a karzatokról hallgathatja majd a közönség. S hogy miért? A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben máskor csak a mennyezet alá függesztve látható – az orgona felső részét kitakaró – hangvetőt (canopyt) leengedjük egészen a földszintig, a teret sejtelmes, mégis látványos fénybe burkoljuk, nézőink pedig az orgonával egy szinten foglalhatják el helyüket. Ezeknek köszönhetően a megszokottnál sokkal közvetlenebb hangi és vizuális élményben lehet része, ha velünk tart a koncerteken, amelyek során a hangszer sokak által ismert slágerdarabjai mellett igazi ínyencségek is elhangzanak.
A Karzatkoncertek megálmodója és első fellépője nem más, mint a Müpa rezidens orgonistája, Fassang László, aki maga is részt vett orgonánk kialakításában, a soron következő alkalmakon pedig az új orgonistageneráció legígéretesebb képviselői, Németh Zsuzsa, Zsilka Alan és Mekis Péter mutatja meg a közönségnek, melyek azok a zenék, amelyeket egy lakatlan szigetre vinnének magukkal.
IDŐPONTOK:
Február 7. 19:00 - orgona: Fassang László
Február 7. 21:00 - orgona: Fassang László
Március 3. 19:00 - orgona: Németh Zsuzsa
Március 3. 21:00 - orgona: Németh Zsuzsa
Április 4. 19:00 - orgona: Zsilka Alan
Április 4. 21:00 - orgona: Zsilka Alan
Május 24. 19:00 - orgona: Mekis Péter
Május 24. 21:00 - orgona: Mekis Péter
Müpa Budapest
A Müpa Magyarország egyik legismertebb kulturális márkája és egyik legmodernebb kulturális intézménye, ami egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat: helyet ad komoly-, kortárs-, könnyű-, jazz- és világzenének, operának, új cirkusznak, táncnak, irodalomnak, filmnek egyaránt.



















