Danyel Waro & Interzone
Amikor az osztrák basszusgitáros Lukas Kranzelbinder (Shake Stew) először hallotta Danyèl Waro zenéjét, mélységesen megdöbbentette az énekes hangja és jelenléte, és azonnal tudta, hogy egy nap együtt kell játszaniuk. Álma nyolc évvel később valósult meg, amikor elutazott Waro hazájába, Réunion szigetére Interzone nevű triójával, hogy találkozzon a legendás maloya-zenésszel és zenekarával. Egy hetet próbáltak együtt és ismerkedtek egymással – utóbbi keretében még egy közös lelki szertartáson is részt vettek. A szigetről hazatérve aztán véglegesítettek egy olyan zenei programot, amely Waro egyedülálló zenei energiáit ötvözi az Interzone friss és egészen burjánzó szemléletével.
Az együttműködés világpremierje az ausztriai Glatt & Verkehrt Fesztiválon volt 2022 júliusában. A koncert hatalmas sikere miatt úgy döntöttek, hogy 2024 májusában folytatják projektjüket egy négy koncertből álló turnéval, amely nagy szerencsénkre a Zene Házába is megérkezik.

Program
◖ Danyèl Waro ◗
Danyèl Waro az Indiai-óceán vulkáni szigetének, a La Réunion-i zenének a nagykövete. Az akusztikus maloya, a Réunion-sziget hagyományos zenéjének, a helyi blues nagy hősének számít. Zenész és költő, aki tudja, hogyan kell kreol nyelven páratlan érzelmekkel énekelni: „Számomra a maloya mindenekelőtt a szó. Az összecsengést, a képet, a ritmust keresem a szóban.“ La Réunion a mai napig Franciaország tengerentúli megyéje és régiója. Danyèl Waro tehetségével azon van, hogy a maloya újra megtalálja eredeti jelentését, és a lázadás, a remény és a bátorság üzenetét hordozza, és felhívja a Réunionban élők figyelmét kulturális örökségük fontosságára.
◖ Interzone ◗
Az Interzone egy 2010-ben indult osztrák jazz trió, amely Mario Rom trombitásból, Lukas Kranzelbinder basszusgitárosból és Herbert Pirker dobosból áll. Mindannyian tagjai a Kranzelbinder vezette Shake Stew formációnak is, amely Shabaka Hutchings-zal az európai jazz egyik kortárs vezéralakjával is készített felvételeket. A Danyèl Waróval való együttműködéshez hasznát vették széleskörű zenei múltjuknak – különösen annak, hogy már játszottak együtt marokkói Gnawa-zenészekkel – így zökkenőmentesen tudtak beleilleszkedni a maloya összetett ritmikus világába.
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás
A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.
Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.



















