Alabaster DePlume

2024-06-14T17:30:00.000Z

Az elmúlt évek egyik legünnepeltebb brit jazz-zenésze és spoken word előadója, a Gold című 2022-es lemezével nagy nemzetközi áttörést elért Alabaster DePlume szaxofonos első magyarországi koncertjét a Zene Házában adja. A 2023-ban megjelent legutóbbi albumával, a Come With Fierce Grace című anyaggal, és egy ritmusszekcióval érkezik.

Jun
14

Program

Alabaster DePlume Manchesterben született a nyolcvanas évek elején Angus Fairbairn néven, művészneve viszont szokatlan helyről ered, egy éjszaka során a társaságukra egy autóból kikiabált tirádát értettek „alabaster deplume”-nak. Manchesteri tanulóévei után Londonban, egy stúdió-próbaterem-kultúrcentrum komplexumban, a nevében is jól hangzó Total Refreshment Centre-ben kezdett dolgozni és alkotni. Első nagyobb publicitást kapott (amúgy sorban harmadik) kiadványa, a 2015-ös Peach még inkább a jazz poetry kategóriájába sorolható, harsány spoken word-költeményekkel, de későbbi anyagain egyre jobban kiegyensúlyozta megszólalását a spirituális-, kamara-, és nu jazz-világok között, de úgy, hogy a spoken word, a jazz poetry majdnem mindig ott maradt a mixben. A londoni színtéren már a 2010-es évek második felében nevet vívott ki magának, a világ azonban egy szokatlan megközelítésű lemezzel ismerte meg.

A 2022-es Gold: Go Forward in the Courage of Your Love című LP úgy készült, hogy két hétre bezárkózott a Total Refreshment Centre-ben más-más zenészekkel, ügyelve arra, hogy az újonnan érkező muzsikusoknak ne jusson ideje próbákra, hanem az azonnali egymásra hangolódások alakították a zenék születését és a felvételeket. A spirituális jazz megközelítést így aztán olyan eltérő hatások is kiegészítették, mint az etióp afrojazz, a nagyvárosi soul vagy a japán folk. A bekategorizálhatatlan anyag pedig hatalmas siker lett, az év egyik leginkább ünnepelt lemeze, még a finnyás, trenddiktáló Pitchfork magazin is a legjobb megjelenések között üdvözölte. Ezután Bon Iverrel turnézott, majd 2023-ban ugyanabból a 2022-es felvételi sessionből merítve kiadott még egy ragyogó albumot, és ennek a Come With Fierce Grace című lemeznek a második turnéhullámával végre Magyarországra is eljut. A friss anyag talán az eddigi legnyersebb és legőszintébb lenyomata Alabaster kreatív kompozíciós folyamatainak: terjeszkedik, kutat, azon dolgozik, hogy elmélyítse és még jobban kifejezze a dallamai mögött meghúzódó érzelmeket. Alabaster szerint mindez hasonlóságot mutat azzal, ahogyan a természet egyes elemei – például a méhek – hozzájárulnak a közös munkához, és a közösen létrehozott szépséghez: „ha egy nagy dolog meg akar történni, engedjük, hogy megtörténjen.”

Helyszín

Magyar Zene Háza

Kiállítás – Koncert – Beavatás

A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.

Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.