
Program
A legtöbben a Magna Cum Laude zenekar énekeseként ismernek. Akik követik pályafutásom, tudhatják, hogy sokféle zeneiségben próbáltam ki magam, sokféle zenei műfaj érdekel. Kimondhatatlan öröm számomra, hogy e színes világ rétegei közt járhatom felfedező utam. Mindig hajt a kíváncsiság, az újdonság, a kihívások… Most egy újabb állomáshoz érkeztem. Amellett, hogy a nagy, alkalmanként zúzós, őrületesen hangos koncerteken láthattok Zenésztársaim
mellett, mostantól alkalom nyílik arra IS, hogy csendesebb, meghittebb, hangulatokat is megtapasztaljuk együtt, MESÉLŐ előadásom keretében. Csak Ti és én.
Ahogy korosodom – szándékosan nem mondom, hogy öregszem - egyre nagyobb hangsúlyt kap az életemben a pillanatok megélése. Volt időm arra is, hogy eddigi pályafutásom élményeit sorra vegyem és gondolatban újra átéljem őket. De, ami a legfontosabb, hogy szeretném ezeket megosztani a Nagyérdeművel is.
Mesélő. Ne tévesszen meg senkit a cím. Igaz történeteket hallhattok tőlem, gyermekkoromtól napjainkig. S nem csak történeteket, de a hozzájuk kapcsolódó, számomra inspirálóan ható dalokat is megismerhetitek az előadás során és őszintén remélem, szívesen fogadjátok majd tőlem. Kölyökként meghatározó zenei forrás volt számomra az autentikus cigánymuzsika, később a latin hangzású dallamok szippantottak be, mint a Három Amigo, La Bomba, de a Magna Cum Laude énekeseként sem hagyott alább bennem a felfedezés vágya. Második Műszak, Naza, Budapest Bár, a
színházi éneklés, de a keresztény könnyűzene és Isten közelsége is mind-mind gazdagítottak, alakítottak, új dolgokra inspiráltak, ami a mai napig töretlenül hajt előre. Emiatt történik az is, hogy Mesélő előadásom bemutatását olvashatod.
Most ebből a színes zenei kavalkádból válogatok egy kellemes
estényire valót. Mire számíthatsz, ha megtisztelsz jelenléteddel? Egy hangulatos, bensőséges, kicsit - a tőlem megszokottnál - csendesebb estére mindenképpen. Egy kis megállásra, kikapcsolásra, kiszakadásra a hétköznapokból. Egy szál akusztikus gitárral énekelek majd és mivel nem a nagykoncerteken megszokott hatalmas
számú közönség lesz jelen egy-egy ilyen alkalommal, úgy érzem, jobban át tudunk majd élni minden egyes dallamot, hangot, pillanatot. Úgy igazán, őszintén, ahogy vagyunk. Most zenésztársak nélkül, csak a hangszeremmel, azzal az útravalóval, ami belőlem fakad. Szerintem egy-egy útkereszteződésnél biztosan összetalálkozunk.
Várlak! Igaz történetekkel, kellemes muzsikával, de legfőképpen szeretettel!
Roncsbár Debrecen
A Roncsbár egy Debrecenben egyedülálló, multikulturális, egyedi atmoszférájú szórakozóhely, melyben helyet kap: - egy hangulatos pub, különleges designnal, klubzenével, kedvező árakon, - egy közel 400 fő befogadására alkalmas, a legkorszerűbb fény- és hangtechnikával felszerelt koncertterem, külön kiszolgáló pulttal, - egy fesztiváli hangulatot idéző grillterasz, látványkonyhával, - a Rézangyal Pálinkaház a Rézangyal, a Suhancos, a Békési és a Márton és Lányai pálinkák teljes ízkínálatával, - több, mint 400 m2-es belső teraszkialakítás, a csendesebben szórakozni, beszélgetni vágyóknak, - továbbá a Csapó utca felől, a sétálóutcán, a Fórum főbejáratával szemben, a mediterrán kisvárosi kávézók hangulatát idéző kb. 100 m2-es külső terasz szökőkúttal. Különleges, hogy a szórakozóhely saját pálinkával is rendelkezik.