Táncdalfesztivál

2024-11-10T23:00:00.000Z
Nov
10

Program

Kedves Közönségünk, kedves Nézőink!

Szeretettel várjuk Önöket a Magyar Rádió és Televízió, valamint a Szegedi Ifjúsági Ház ez évi Táncdalfesztiváljának döntőjére. Jegyükkel egy időutazásra váltanak helyet, hiszen megidézzük Önöknek a Táncdalfesztiválok évtizedekkel korábbi hangulatát. A döntőben elhangzó számokat 1385 műből válogatta ki a szakmai zsűri. 16 dalt hallhatnak az est folyamán, amelyekre leadhatják szavazataikat. A szavazás menetét az előadáson Szilágyi Annamária és Gömöri Krisztián, az est házigazdái ismertetik Önökkel. Nem lesz más dolguk, minthogy hátra dőljenek és élvezzék az ismert dallamokat csodálatos előadók tolmácsolásában.

Fellépők:

Vajda Júlia - Peller Károly

Szilágyi Annamária - Gömöri Krisztián

Kónya Krisztina - Szaszák Zsolt

Csorba Kata - Károlyi Krisztián

Zenei vezető: Kovács Gábor

Zenekar: Kovács Gábor, Csizmadia László, Szabácsi Tibor

Rendező: Szilágyi Annamária

Helyszín

IH - SZEGEDI RENDEZVÉNY- ÉS MÉDIAKÖZPONT

  1. szeptemberében nyitotta meg kapuit a teljesen felújított IH Rendezvényközpont. A volt Ifjúsági Ház a mai kor követelményeinek és igényeinek megfelelő modern szórakoztató és rendezvényközponttá alakult és sokszínű programkínálatával hamarosan a szegediek közkedvelt találkozóhelyévé vált.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.