Program
Feljön a színpadi fény, megjelenik tíz test. Egy röpke pillanatig harmóniában mozognak, majd kanyargós transzba merülnek. Tornyok épülnek fel és bomlanak le, testek szelik a levegőt, földet érnek, a fizika törvényei megkérdőjeleződnek; a néző megborzong: félelmetes és csodálatos embernek lenni.
A Circa nemzetközileg elismert Humans – amit 2018-ban mi is bemutattunk! - című előadásának következő fejezete szorosan egymásba fonódó testek koreográfiája, amely Ori Lichtik (akinek a nevét a kortárstánc kedvelők Sharon Eyal kapcsán már jól ismerik) zeneszerző zenéjére lüktet. A cirkuszi látnok, Yaron Lifschitz által létrehozott Humans 2.0 intim, eredeti és mélyen elkötelezett az emberi lét kihívásainak megmutatása iránt.
A Circa a világ egyik vezető cirkuszi előadói társulata. 2004 óta az ausztráliai Brisbane-ből indulva a társulat bejárta a világot - több mint 45 országban több mint 2 millió ember előtt lépett fel. A Circa műveit hat kontinensen álló ovációval, lelkes kritikákkal és teltházakkal fogadták. A Circa már ötödszörre a Házban!
Trafó Kortárs Művészetek Háza
A budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza Magyarországon egyedülálló, a nemzetközi kortárs színtérbe beágyazott befogadó hely, ahol a különböző műfajok – színház, tánc, újcirkusz, zene és vizuális művészetek – egyedi és autentikus módon jelennek meg.




















