cserihanna

2024-07-23T18:00:00.000Z

Cserihanna a hazai alternatív popszíntér egyik új színfoltja. 2022 októberében jelentette meg első, ZSIRÁFHÁT című dalát, amelynek videója a Klipszemlén debütált. Következő szerzeményeit is nagy figyelem övezte (Spotify viral lista) első albuma 2023 májusában jelent meg KIKÖTŐ címmel, amit azóta már több mint félmilliószor streameltek.

Jul
23

Program

Teltházas lemezbemutató, és mozgalmas fesztiválszezon után került a Hangfoglaló – Induló előadók programba, így lép fel 2024-ben a Zene Háza Szabadtéri színpadán is egy ingyenes koncerten. A színházi világból korábban is ismert, rendezőként és zeneszerzőként már díjazott Hanna, zenéjében is kísérletező, a fiatal felnőttkor jellegzetes témáit, problémáit mutatja be páratlan humorral és öniróniával.

Helyszín

Magyar Zene Háza

Kiállítás – Koncert – Beavatás

A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.

Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.