Steve Vai

2023-04-12T17:00:00.000Z

Steve Vai virtuóz gitáros, zeneszerző és producer, akit sokan minden idők egyik legnagyobb gitárosának tartanak. Több mint 40 éves pályafutása alatt Vai több mint 15 millió eladott lemezzel büszkélkedhet, 17 szólóalbumot jelentetett meg, három Grammy-díjjal ismerték el munkáját és olyan zenei legendkkal készített felvételeket, mint például Frank Zappa, David Lee Roth vagy a Whitesnake. Karrierje 1980-ban kezdődött Frank Zappa oldalán, de hamar, már 1983-ban elindította szólókarrierjét is. Rengeteget turnézott, zenekarai meleltt a G3 turnék állandó tagjai is volt, ahol olyan zenészekkel játszott együtt, mint John Petrucci, Eric Johnson, Joe Satriani, Yngwie Malmsteen és Steve Lukather.

Apr
12

Program

2023. április 12., szerda
  • 17:00-20:30
    Vai hozza híres Hdyra gitárját is.

Szólólemezeit maga írja, producerálja és keveri is, amelyeket saját kiadóján keresztül jelentet meg. Legutóbbi lemezét tavaly adta ki Inviolate címen, amelyet egy észak-amerikai és európai turné is követett, most pedig Vai folytatja az Inviolate világturnéját: „Az előző őszi észak-amerikai turnénk kiemelkedő volt. Én magam és a zenekar olajozottabban működünk, mint valaha és készen állunk a folytatásra. Izgatottan várom, hogy végre Európába is elhozhassuk a Hydra-gitárt, mivel a legutóbbi európai turnén ezt elmulasztottam. Az Inviolate-ra kapott reakciók rendkívül pozitívak és ez megmutatkozott a sajtóban, a nézőszámban és a közönség energiájában is. Nagyon várjuk már ezt a turnét” – nyilatkozta Vai.

A Hdyra egy nagyon különleges gitár, amelynek egy teste van, két feje és három nyaka, egy igazi gitárszörnyeteg, amelyet Vai álmodott meg és természetesen a lemezen is hallható. Hamarosan pedig libabőrözve, élőben is megcsodálhatjuk, ahogy a legendás gitáros megszólaltatja ezt a nem mindennapi hangszert.

Helyszín

Akvárium

Mint magukról írják, Budapest legfrekventáltabb rendezvényhelyszíne, ami egyben multifunkcionális is. Jó díjátadózni, kávézni és legfőképpen koncertezni is, a műfajokon átívelő szelekció miatt biztosan.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.