Program
Céljuk az volt, hogy az akkoriban népszerű gangsta rap helyett inkább az afro-amerikai személyekre fordítsák szövegeik témáit. Pályafutásuk alatt 12 lemezt dobtak piacra, melyből a legelső bekerült az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvbe. A zenekar 1996-ban feloszlott, Headliner pedig elhagyta a zenekart. 2000-ben azonban újra alakultak, megváltozott felállással.
Helyszín
A38 Hajó
A szénbányászó hajóból átakalított A38 simán Budapest legizgibb szpotja. A hajó gyomra lassan 20 éve ad otthont az élő- és elektronikus zene széles palettájának, teltháznál pedig bőven érezni, ahogy a bulizók ütemes mozgása hullámokat csap a Dunában. Külföldi fellépők is gyakran emlegetik fel utólag, mint kedvenc klubjukat.
Hallgasd meg
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.



















