Program
Az eredetileg egyszeri alkalomra összeállt banda tagjai olyan fajsúlyos zenekarokból lehetnek ismerősek, mint a Lazarvs, az ék, a Grand Mexican Warlock, a Shell Beach vagy éppen a Jazzékiel. A 2016 tavaszán megjelent első, Dreaming Black címet viselő nagylemezük osztatlan sikert aratott a szakma és a hallgatók körében egyaránt, de hasonlóképp pozitív kritika illeti a második albumot is. A hazai klubok és fesztiválok színpadán túl több külföldi országban is sikerrel mutatkozott már be a zenekar, emellett a 2019-es BUSH Showcase Klubfesztivál nyitórendezvényének headliner zenekara is a Trillion volt. Videóklipjeik kivétel nélkül magas minőségűek, a 4. Magyar Klipszemle – Legjobb vágás kategóriájában a The Chain című videójukat értékelte a szakmai zsűri a legjobbnak.
Helyszín
Akvárium
Mint magukról írják, Budapest legfrekventáltabb rendezvényhelyszíne, ami egyben multifunkcionális is. Jó díjátadózni, kávézni és legfőképpen koncertezni is, a műfajokon átívelő szelekció miatt biztosan.
Hallgasd meg
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.




















