Program
Az alkalomra létrejött projektzenekar tagjai a négy ország kortárs jazzszínterének krémjét képviselik. Az együttes idén 4-4 koncertet ad valamennyi országban, amelyeket fiatal zenészeknek szóló mesterkurzusok egészítenek ki: februárban Csehországban, májusban Szlovákiában jártak, szeptemberben érkeznek Magyarországra, azon belül is Budapesten az Opusba, majd novemberben lengyelországi klubokban zárják a turnésorozatot. Repertoárjukat külön ezekre a koncertekre állították össze saját szerzeményeikből, amelyek a közép-európai kortárs jazz egyedi hangütésével szólalnak meg.
A projekt az International Visegrad Fund társfinanszírozásával, a Jazz Po Polsku Alapítvány szervezésében, a Slovak Jazz Society, a TIM Production és a Czech Jazz Art támogatásával valósul meg.
Hallgasd meg
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.




















