Sokkal Másabb
2024-10-18T18:00:00.000Z
A Sokkal Másabb kezdetben duóként működött, majd az elmúlt két évben egészült ki és lett kvartettként teljessé. A zenekar rendhagyó felállását – két fúvós, basszus és dob – talán részben a véletlennek is köszönheti, de a hangszereken átengedett energiákat annál kevésbé, hiszen ezek a zenészek egyéniségéből és az általuk játszott számokból fakadnak.

Oct
18
Program
Az együttes koncertjein saját szerzeményeit adja elő, amelyek nemcsak az improvizációnak, hanem a jazz műfajától korántsem idegen eksztatikus hangulatoknak is teret adnak. A formáció a közelmúltban a hazai jazzélet több kiválóságával adott közös koncertet, valamint megjelent a hazai klubéletben is, ennek állomásaként debütálnak az Opusban. A közeljövőben egyrészt egy lemezanyag megjelentetését tervezik, amellett, hogy hangzásukat és játékmódjukat minél több hazai és külföldi, akár nem jazzfókuszú fesztiválon is megmutassák.
Hallgasd meg
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.



















