Várhegyutca Zenekar / m.a.d.a.m.band
A Magyar Zene Háza missziójának támogatásaként indított Fringe program keretében – három kategóriában hirdettünk felhívást – zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adunk lehetőséget a fellépésre a Ház különböző pontjain. A Színpadra fel! sorozatban tehetséges fiatal zenészek, feltörekvő, vagy olyan előadók lépnek fel, akik munka mellett, akár hobbiból zenélnek. Ezúttal a Várhegyutca Zenekar és a m.a.d.a.m.band koncertezik az Előadóteremben.
Program
A Várhegyutca egy 10 főből álló zenekar, amely funky, reggae, balkáni, népzenei, néha rap és blues alapokkal dolgozik, szokatlan és ismert hangszereket szólaltat meg. Saját dalaik mellett koncertjeiken előfordul, hogy néha egy-egy híresebb számot is a maguk képére formálnak.
A m.a.d.a.m.band három különleges egyéniség és zenei irányvonal összefonódása, amely mégis összhangban lévő, egyedi hangzást eredményez. A lányok inspirációját főként a klasszikus zene, jazz és a népdalok világa jelenti. A zenekar különlegessége, hogy a benne megformálódó szerepek folyamatosan változnak, és ezzel utat engednek a hangszínekkel való végtelen játéknak.
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt. Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.