4S Street
Idén ősszel újra klubturnéra indulunk! Megújult műsorban hozzuk el nektek a régi, új és soha nem hallott dalainkat, amelyeket családias környezetben, veletek közösen fogunk hangossá tenni!

Program
A 4S Street 2018-ban alakult, és első nagylemeze már a következő évben meg is jelent, sőt, a Fellegvár című album gyors sikert is hozott a társaságnak. A dallamos, rádióbarát gitárzenét játszó kvintett a következő években aztán továbbfejlődött, és második, Szebb napok című 2021-es albumával kiemelkedő játszási eredményeket ért el, előbb az arany-, majd a platinalemez minősítést is megkapta, hogy aztán 2022-re koncertjeivel is megerősítse népszerűségét. Ebben az évben megszerezte a Petőfi Zenei Díj - Az év zenekara elismerést, és Fonogram-díjra is jelölték az év felfedezettje kategóriájában. Dalaik több millió lejátszást és megtekintést jegyeznek az online platformokon.
Expresszó
Veszprém legismertebb és legnagyobb szórakozóhelye az Expresszó, mely az év minden szakában változatos és színes kulturális, könnyűzenei programokkal várja a látogatókat, valamint az elektronikus zene kedvelői is elmerülhetnek hétvégente a veszprémi éjszakai életben. Az ifjúsági szórakozóhely Veszprém belvárosában helyezkedik el a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér alsó szintjén található épületrészében.

















