Príma Donnák + 1 Hős: TOKODY ILONA
2025-01-18T18:30:00.000Z
Ünnepi gálaest magyar és angol felirattal

Jan
18
Program
Az előadás hossza: 1 óra 20 perc, szünet nélkül.
Az 1972-es Kodály Énekversenyt egy, a nagyközönség számára korábban ismeretlen zeneakadémista nyerte meg: Tokody Ilona neve ekkor került a köztudatba. Útja egyenesen vezetett az Operaházba, ahol 1977 nyarán a Turandot Liùjaként aratta első döntő sikerét. Karrierjét olyan mesterek alapozták meg, mint Mikó András és Lamberto Gardelli. Tokody Ilona tehetsége a nagyvilág számára sem maradhatott rejtve, a nemzetközi karrier első állomása a Bécsi Állami Operaház volt, az 1980-as évek elejétől alig akadt olyan jelen tős operaház, ahol ne fordult volna meg. Talán ő az egyetlen szoprán, aki a Három Tenor Mimìje lehetett. Repertoárjának gerincét Puccini és Verdi hősnői alkotják. Hazájához, szülővárosához, Szegedhez és az Operaházhoz mindig hűségesen visszatért. Tokodyról az OPERA Réfi Zsuzsanna tollából 2017-ben könyvet jelentetett meg, 2023-ban a 70. születésnapja tiszteletére pedig pendrive-ot készített. Dalestje pályája egyik legmeghatározóbb zeneszerzőjének állít emléket: műsorával Puccini dalszerző munkássága előtt tiszteleg a zeneszerző halálának 100. évfordulóján.
Közreműködik: Tokody Ilona
Zongorán közreműködik: Szennai Kálmán
Helyszín
Eiffel Műhelyház
1884–86-ban épült fel a magyar vasúttörténet európai viszonylatban is párját ritkító legnagyobb csarnokrendszere, az Északi Járműjavító, amely több éven át tartó átalakítást és felújítást követően 2020-tól a Magyar Állami Operaház új logisztikai és művészeti központjának ad otthont.
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.



















