NIK BÄRTSCH: REFLECTING BARTÓK
A svájci zongorista, zeneszerző, Nik Bärtsch a modern jazz kivételes egyénisége, hipnotikus hatású, meditatív zenéjével kapcsolatban pedig rendszeresen felvetődik a kérdés, hogy mennyiben tekinthető még jazznek.

Program
Legutóbbi, Entendre című albumán a rá jellemző módon kapcsolja össze a legkülönfélébb, látszatra egymástól idegen zenei világok elemeit. A lemez egyik méltatója így fogalmazott: „Ha elfogadjuk azt a bartóki tételt, amely szerint létezett valaha egy egységes zenei őstenger, csak a kultúrák különböző fejlődési irányaival ez részekre szakadt, akkor azt kell mondanunk, hogy Bärtsch most épp az újraegyesítésen dolgozik.” Új darabjait nem rögzített, végleges kompozícióknak tekinti, inkább kereteknek, mintáknak, melyek sokféle módon töltődhetnek fel. Olyanok, mint a harcművészeti alapgyakorlatok: mindenféle helyzethez igazíthatóak. Budapesti koncertjén e helyzetekhez hazai zenésztársakkal együtt, Bartók zenéje felől közelítve jut el.
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás
A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.
Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.



















