Program
Mire lehet számítani? 
Zalán Tibor, József Attila-díjas író kísérletet tesz, hogy megadja a választ a közönségnek a gyakran feltett kérdésre: Vajon mire gondolhatott a költő? Azonban a küldetésében ezúttal maguk a dalszerzők, illetve szövegírók is segédkeznek, hiszen ők is jelen lesznek és reflektálnak az irodalmi, szövegminőségi aspektusból felmerülő észrevételekre.
Az irodalomtörténész vendégei ez alkalommal a Slow Village tagjai lesznek, akik a rap szcéna legbelsejéből hozzák a rímeket némi költészettel, slammel és iróniával fűszerezve. A hazai underground hiphop egyik legizgalmasabb formációjában ott él tovább a műfaj aranykora, amit időről időre bizonyítanak is szenzációs anyagaikkal. Szövegeiket ugyanis kiváló nyelvtani érzékkel és technikával építik fel, a bravúros szóhasználatról nem is beszélve. De vajon Zalán Tibor is egyetért azzal, hogy a srácok nem alkusznak meg a semmitmondó dumákkal? Járj utána április 15-én délelőtt a Szatyor Bár és Galériában!
A programot egy zenés blokkal nyitjuk meg, majd a beszélgetés után a Falu lakossága az ÉLŐ RAP CINCA saját zenekarának segítségével demonstrálja, hogy milyen az, amikor szövegeik zenei alapot kapnak. Sőt, a brunch során további meglepetésekből sem lesz hiány…
Gyere és találj rá velünk a versélményre a Slow Village dalszövegeiben egy ínycsiklandó reggeli mellett!
Műsorvezető: Lil Frakk
Szatyor Bár és Galéria
2010-ben a Hadik Ház két vendéglátó és kulturális térrel éledt újjá eredeti pompájában: a klasszikus Hadik Kávéház, mely a nagy elődök szelleme előtt tiszteleg kialakításával, és elkülönülten a Szatyor Bár és Galéria, amely a századelő bohém világát progresszívebb, maibb hangulatban értelmezi újjá. Mindkét hely sajátja az erős és minőségi gasztronómia mellett a kulturális profil is. A Hadik és a Szatoyor irodalmi estek, művészeti beszélgetések, zenei produkciók és kiállítások állandó otthona, amellyel szándékunk szerint sikerül feltámasztani a régóta áhított kávéházi és kulturális életet, amelynek a Hadik fénykorában az egyik legerősebb bástyája volt.




















