Rácz Zoltán és Mohácsi Benjamin négykezes estje
Március 26-án egy igazán emlékezetes estére készülhetünk, ugyanis a Kossuth-díjas Amadinda Ütőegyüttes alapítója, a magyar kortárszenei élet doyenje, Rácz Zoltán, valamint az ütőhangszeres szakma egyik legnagyobb ígérete, a mindössze huszonegy éves Mohácsi Benjámin közösen állnak a Magyar Zene Háza színpadára.

Program
Műsorukon Ligeti György és Steve Reich művei mellett az argentin származású Mauricio Kagel két kompozíciója is elhangzik, melyek közül az egyik magyarországi bemutatóként kerül a közönség elé. A duók mellett mindketten előadnak egy-egy szóló produkciót is, Frederic Rzewski és David Lang műveit.
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás
A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.
Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.



















