Bluestone Akusztik TV-felvétel

2023-04-17T14:00:00.000Z

A limitált férőhelyes TV-felvételen jelentkezési sorrendben, az alábbi linken való ingyenes regisztrációt követően vehetsz részt:

https://bit.ly/3zRB9FX

Apr
17

Program

Blue-Stone, vagy Blues-Tone? – egy szójáték, de egyúttal utalás a zenekar alapítójának, Kőmíves „Stone” Andrásnak a nevére is. A Bluestone 2014 tavaszán kezdte meg működését. A formáció repertoárján különféle korszakok fekete és fehér előadóinak szerzeményei szerepelnek, ismert és kevésbé ismert blues (illetve blues közeli) dalok megcsavarva, áthangszerelve. A zenekar 2015 tavaszán magánkiadásban jelentette meg a „Live at Muzikum” című élőben rögzített kiadványát, amelyen néhány dalban Tátrai Tibor „gitármágus” is közreműködött. 2021 elején Vasicsek „Öcsi” János énekes csatlakozásával a megújult zenekar töretlenül folytatja azt, amit 7 esztendővel ezelőtt elkezdett: azaz a műfaj népszerűsítését és életben tartását.

Helyszín

A38 Hajó

A szénbányászó hajóból átakalított A38 simán Budapest legizgibb szpotja. A hajó gyomra lassan 20 éve ad otthont az élő- és elektronikus zene széles palettájának, teltháznál pedig bőven érezni, ahogy a bulizók ütemes mozgása hullámokat csap a Dunában. Külföldi fellépők is gyakran emlegetik fel utólag, mint kedvenc klubjukat.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.