Dés-Geszti

2025-12-29T19:00:00.000Z

Dés László és Geszti Péter jubileumi koncertje a legendás szerzőpáros barátságának és közös alkotói munkájának 30 éves ünnepe, melyet egy nagykoncert keretében, 2025. december 29-én az MVM Dome-ban a közönséggel együtt ünnepelnek meg.

Dec
29

Program

A számos vendég előadóval kiegészülő, Életünk koncertje című kivételes estén elhangzanak Dés-Geszti legnagyobb popslágerei és filmdalai, A Pál Utcai Fiúk és A Dzsungel Könyve nagysikerű musicalek dalai, sőt, különleges premier meglepetésként itt először csendülnek fel a szerzőpáros közeljövőben bemutatásra kerülő, új színházi darabjának, a Petőfi Sándorról szóló Szerelmem, Szabadság! című musicalnek a részletei is.

Ez alkalommal Dés és Geszti nemcsak zenélnek és énekelnek, hanem megosztják velünk egyes dalaikhoz fűződő személyes történeteiket is, felidézve barátságuk humoros és érzelmes fordulatait.

„Régi vágyam teljesül most, hogy legfontosabb közös dalainkat együtt fogjuk eljátszani. Ilyen értelemben nemcsak szerzőként, de szorzóként tekintek erre a koncertre, mert sokszoros öröm lesz számomra az egész estés együttes zenélés. Életünk koncertje őszinte és érzelmes összefoglalása lesz barátságunk 30 évének, melynek során musicaljeink, popslágereink, filmdalaink szólalnak majd meg általunk és vendégeink előadásában. Különösen izgalmas számomra, hogy ezen az esten mutatjuk be először új, Petőfiről szóló musicalünk részleteit.” - Geszti Péter

„Egy alkotó ember számára mindig az a legfontosabb, amin éppen dolgozik. Péterrel éppen Petőfi életét írjuk zenés színpadra. És ez számunkra valami egészen mást ad, mint az eddigi munkáink: Petőfi élete csodálatos példa arra, hogyan lehetséges szabadon gondolkodni és alkotni, bármilyen helyzetben.” - Dés László

Helyszín

MVM Dome

Az MVM Dome a 7. legnagyobb fedett rendezvényhelyszín Európában. Befogadóképessége sportesemények és koncertek esetén is lényegesen nagyobb, mint a Budapest Sportarénáé.

20 022 férőhely, 50.000 m2 alapterület, innovatív, változatosan variálható terek, melyek különféle teremsportágak (kézi-, kosár- és röplabda, futsal, jégkorong, tenisz, korcsolya), valamint bizonyos atlétikai, lovas- és motoros versenyek, mobil medencében pedig akár úszóversenyek és vízilabdamérkőzések lebonyolítására is alkalmasak.

Az épületbe 6 bejáraton keresztül, 8 mozgólépcső segítségével juthatnak el a nézők az arénatérbe a 3 szinten kialakított átjárható tribünökhöz.

Az épület tagolása kívülről az izomrostokra emlékeztet: a kifelé dőlő, ellipszis alapú hasábokra felhelyezett fényszalagok nem csak körbeölelik az épületet, de különféle színekkel, programozott fényjátékokkal az egész épület mozgásba is hozható.

Az épület homlokzatán egy kb 600 m2-es kijelző található.

A Főbejáratnál impozáns előcsarnok (foyer) érkeznek a vendégek, melyben egy grandiózus, 848 darab kézzel készített üvegcsőből álló függesztett fényinstalláció fogadja a látogatókat.

A szabályozható sportvilágítás a legmagasabb fokú világversenyek HDTV-közvetítéseire, valamint a flicker free technológia miatt szuperlassított felvételekre is alkalmas.

A világítási rendszer rendezvények, koncertek lebonyolításánál is fontos szerepelt tölt be, alkalmas a nézőtér színhőmérsékletének változtatására, amivel a nézőtér világítása a csarnok átalakítása nélkül, pusztán a világításvezérlésen keresztül, programozott módon képes funkciót váltani. Mindez, ilyen teljesítményű lámpatestek esetében, európai szinten is első és egyedülálló.

A nézőtérben egy modern központi kijelző (cube) felel a tájékoztatásért.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.