Kötelék - Budapest Táncszínház

"Régóta szeretnék az önismeret kusza útvesztőjében eligazodni, vagy legalábbis értelmet találni tetteimnek, reakcióimnak… Ezek ugyanis régről bevésődött, automatikus válaszok. Generációkon át a berögződött mintákat rekonstruáljuk, éljük át újra és újra, apróbb változásokkal…

Ezeken a bevésett mintákon lenne érdemes elindulni, felfejteni és végül letenni ezeket a transzgenerációs csomagokat.

Új darabomban a lelkek összekapcsolódásának rejtélyéről gondolkodom, arról a láthatatlan szálról, ami embereket összefűz, és egy szövevényes hálót alkot közöttük, mely nem tapintható, mégis olyan erősen jelen van, hogy mágnesként húzza őket össze, időről időre. Ez a kapcsolódás nem engedi -még ha más irányt is vesz a sorsuk- elszakadni e lélek-kötelet, mert a múlt mindnyájunkat meghatároz, formál és emlékek képében jelen van.

Hogyan választódunk ki egymás számára? Mi az a szimpátia, ami alapján hirtelen beléphetünk egymás életébe, és jelen lehetünk úgy, mint ismerős, barát vagy szerető? Az idő, a tér, az érdeklődési kör tényezői a legfontosabbak, vagy létezik-e valami láthatatlan huzal, ami összehúz minket és utána már nem is tud elengedni? A kapcsolódás, a kötelék, mely összefűz egy életre vagy még tovább...

Ismerős az a bosszantó jelenet egy filmben, amikor a férfi és a nő pont máskor néznek vissza, így félresiklik a kapcsolatuk?! Lehet hogy ez véletlen?! Szerintem mindent mi irányítunk vágyainkkal, gondolatainkkal, tetteinkkel, elengedéssel és türelemmel…

Így hát az én filmemben jókor, jó időben néznek vissza egymásra…"