Wim Wenders Wálogatás #9: Buena Vista Social Club

2025-03-30T18:00:00.000Z

színes, feliratos, német-amerikai dokumentumfilm, 101', 1998

Mar
30

Program

rendezte: Wim Wenders

***6 éven aluliak számára nem ajánlott.***

Wim Wenders és Ry Cooder 20 éve ismerik egymást. Cooder olyan filmeknek komponálta a zenéjét, mint a Párizs, Texas, vagy Az erőszak vége. Ez utóbbi közös munkájuk során Cooder gyakran lelkendezett kubai útjáról, ahol néhány öreg, feledésbe merült kubai muzsikussal készített felvételeket. A lemez "Buena Vista Social Club" címen jelent meg és világszerte több millió példányban kelt el, majd Grammy-díjat is kapott. Ry Cooder 1998 elején ismét Kubába utazott, hogy szólólemezt készítsen Ibrahim Ferrerrel, aki egyike volt Buena Vista Social Club zenészeinek. Erre az útjára elkísérte egy kis forgatóstábbal Wim Wenders, aki megörökítette munkájukat a stúdióban, valamint mindennapi életüket Havannában. A filmezés Amsterdamban folytatódott, ahol a zenészek két koncertet adtak, majd nyáron New York-ban végződött, a legendás Carneige Hall-beli diadalmas fellépésükkel.

(port.hu)

******************************************************************

VETÍTÉS IDŐPONTJA:

március 30. vasárnap 20:00

Jegyár: 2,500 Ft

A jegyek nem helyre szólnak, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. Ajtónyitás kb. 5 perccel vetítés előtt.

Jegyek kaphatók:

1) A helyszínen minden nap 15:00-21:00 óra közt,

hétvégén 13:00-21:00 óra között

2) Online foglalás:

A lefoglalt jegyeket legkésőbb a VETÍTÉS ELŐTT 30 PERCCEL kérjük átvenni, köszi!

*******************************************************************

Új sorozatunk egy 2025 nyaráig tartó 15 részes válogatás Wim Wenders legendás életművéből.

A vetítéssorozat a Wim Wenders Stiftung alapítvány támogatásával jött létre.

Helyszín

Bem Mozi

2016 januárjában újraindul a filmvetítés a 108 éves Bem Moziban, méghozzá Magyarországon eddig ismeretlen módon: kult és klasszikus filmek mozijaként (nem árt!), vagy ahogy a művelt francia mondja (ha tud angolul): "repertory cinema"-ként.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.