Good Evening Mr. Blues, Gál Csaba Boogie
A hazánkban jól ismert szájharmonikás, Szabó Tamás, ezúttal Good Evening Mr. Blues nevű triójával a 30-as, 40-es évek színes bőrű kultúrájában kalandozik, bemutatva az amerikai folk, jug, country és blues kultúra megannyi harmonikás árnyalatát. Repertoárjukon a régi tradicionális bluesok ugyanúgy megtalálhatók, mint a könnyebb hangvételű rockabilly szerzemények, vagy éppen saját kompozícióik. A trió erre a koncertre egy nagyon kedves énekes-gitáros barátjukat hívta vendégül, Gál Csaba „Boogie” személyében.

Program
A zenekari hangzáshoz, ebben a formációjában két fantasztikus zenészkollegáját kérte fel, hogy varázsolják el a közönséget, Sonny (gitár, ének) és Paszinger Zoltán „Singer” (nagybőgő) személyében. Sonny nevét már jól ismeri a hazai blues közönség. Tizenhat éves korától játszik mindenféle hazai és nemzetközi fesztiválokon. Az akusztikus és korai elektromos blues szerelmesének saját formációja a Sonny and his Wild Cows. Sonny elragadó színpadi jelenléte miatt, külföldön is nagyon népszerű. Tudatosan és hitelesen alakította ki sajátos arculatát. A Trió nagybőgőse sem ismeretlen a közönség számára, hiszen a Mystery Gang egyik alapítója, aki közel 20 évig volt a rockabilly trió oszlopos tagja. Singer Sonnyval közös zenekara az Ed Philips and The Memphis Patrol népszerű fellépői a fesztiváloknak.
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás
A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.
Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.



















