Tankcsapda

2025-09-19T19:00:00.000Z

Bizonyára senkinek sem kell bemutatnunk a kultikus debreceni rock zenekart, akik idén májusban már megrengették a Budapest Parkot. A Tankcsapda szeptember 19-én újra a Park színpadára áll, ezúttal két másik debreceni zenekar kiséretével.

Sep
19

Program

A Replika közel 10 évvel utolsó koncertje után újra összeáll erre az egy estére. A zenekar 1994-es alakulása után a 2000-es évek egyik legismertebb hazai modern metal zenekara volt, lendületes groove-okkal, súlyos riffekkel és elgondolkodtató szövegekkel. Karcos hangzásukkal és energikus fellépéseikkel máig emlékezetes nyomot hagytak a magyar rockszíntéren.

A Lowlanders egy debreceni power-trio, akik több év közös zenélés után idén februárban adtak debütáló koncertet, most pedig a Park színpadát hódítják meg szerzeményeikkel. A Bálint, Milán és Tóni alkotta zenekart nem csak a debreceni szál köti össze a Tankcsapdával, ugyanis Fejes Tamás fia, Milán dobol a zenekarban.

Helyszín

Budapest Park

Budapest legnagyobb szabadtéri koncerthelyszíne első látásra eléggé kiesik a város belsejéből, valójában a fővárosi könnyűzenei kultúra félkarú óriás lenne nélküle. A tavalyi szezonra teljesen felújított hangrendszer óta pedig csak még jobban tudjuk ajánlani a helyet.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.