Pentatonix
A Pentatonix ötöse újradefiniálta az a capella műfaját, népszerű feldolgozásaikkal és saját dalaikkal. A csapat fennállása óta több mint 10 millió lemezt adott el, több milliárdszor játszották le dalaikat, összegyűjtött 3 Grammy-díjat és világszerte milliókat bűvöltek el énekhangjukkal és kreativitásukkal. Csakúgy, mint a magyar közönséget 2023-ban, most pedig itt az újabb lehetőség, ugyanis a Pentatonix Budapesten kezdi tavaszi turnéját április 7-én, az MVM Dome-ban.

Program
„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy tavasszal újra turnézhatunk Európában és az Egyesült Királyságban!” - osztja meg örömét Kirstin Maldonado, a Pentatonix tagja. – „Alig várjuk, hogy újra találkozhassunk a nemzetközi rajongóinkkal és megoszthassuk velük mindazt, amin eddig dolgoztunk. Ez a show minden eddiginél különb lesz, és még az is lehet, hogy néhány új dallal is meglepjük a közönséget! Különleges élmény lesz, izgatottan várjuk, hogy megoszthassuk veletek.”
A Pentatonix minden idők egyik leginnovatívabb, legkreatívabb és legegyedibb vokális csoportja, akik nemcsak újjáélesztik, de újra is definiálják az a cappella műfajt. Dolgoztak már együtt többek között Kelly Clarksonnal, Dolly Partonnal, Miley Cyrusszal és Lindsey Stirlinggel. Karácsonyi lemezeikkel és az azokhoz tartozó turnéikkal is sorra sikereket érnek el, új albumuk, az október 24-én érkező Christmas in the City pedig várhatóan követi az előzőek mintáját.
MVM Dome
Az MVM Dome a 7. legnagyobb fedett rendezvényhelyszín Európában. Befogadóképessége sportesemények és koncertek esetén is lényegesen nagyobb, mint a Budapest Sportarénáé. 20 022 férőhely, 50.000 m2 alapterület, innovatív, változatosan variálható terek, melyek különféle teremsportágak (kézi-, kosár- és röplabda, futsal, jégkorong, tenisz, korcsolya), valamint bizonyos atlétikai, lovas- és motoros versenyek, mobil medencében pedig akár úszóversenyek és vízilabdamérkőzések lebonyolítására is alkalmasak. Az épületbe 6 bejáraton keresztül, 8 mozgólépcső segítségével juthatnak el a nézők az arénatérbe a 3 szinten kialakított átjárható tribünökhöz. Az épület tagolása kívülről az izomrostokra emlékeztet: a kifelé dőlő, ellipszis alapú hasábokra felhelyezett fényszalagok nem csak körbeölelik az épületet, de különféle színekkel, programozott fényjátékokkal az egész épület mozgásba is hozható. Az épület homlokzatán egy kb 600 m2-es kijelző található. A Főbejáratnál impozáns előcsarnok (foyer) érkeznek a vendégek, melyben egy grandiózus, 848 darab kézzel készített üvegcsőből álló függesztett fényinstalláció fogadja a látogatókat. A szabályozható sportvilágítás a legmagasabb fokú világversenyek HDTV-közvetítéseire, valamint a flicker free technológia miatt szuperlassított felvételekre is alkalmas. A világítási rendszer rendezvények, koncertek lebonyolításánál is fontos szerepelt tölt be, alkalmas a nézőtér színhőmérsékletének változtatására, amivel a nézőtér világítása a csarnok átalakítása nélkül, pusztán a világításvezérlésen keresztül, programozott módon képes funkciót váltani. Mindez, ilyen teljesítményű lámpatestek esetében, európai szinten is első és egyedülálló. A nézőtérben egy modern központi kijelző (cube) felel a tájékoztatásért.
