
Program
Ezen a csodálatos szigeten született…vagy élt…vagy halt meg…ő. Nő volt…vagy férfi, szent ember…vagy gyilkos bűnöző. Úszva érkezett ide, vagy csónakon, de az is lehet, hogy lebegő csészealj dobta le ide, hogy végül megtörténhessen vele…az.
Szűcs Ádám rendhagyó szigetvezetése nem történelmi tények és megtörtént események köré épít. Az író eszközként használja a szigeten található tárgyakat, növényeket, épületeket, hogy a résztvevőkkel együtt alkosson meg egy fikciós történetet – romantikus drámát, krimit, sci-fit. Az improvizáció során, amihez szükség van a résztvevők hathatós segítségére, megtudhatjuk, hogyan lehet ihletet meríteni a hétköznapi tárgyakból és helyzetekből, és beépíteni azokat egy készülő regénybe.
A Lampion Kiadó programja.
Kristály Színtér
Az összművészeti kultprodukciók (színház, tánc, koncert, gyerekprogramok) bemutatása mellett a Kristály Színtér a sportos és tudatos életmóddal szimpatizáló látogatók, családok, a zöldben pihenni vágyók kedvelt célpontjává szeretne válni; olyan innovatív, laza, informális, közösséget építő helyszínné, mely egyszerre „kikapcsol és összekapcsol”.



















