KREATÍV HANGTÉR LIVE – ROBOTORGONA

2023-05-16T17:00:00.000Z

A Zeneakadémia Zeneszerzés MA képzésének hallgatói - a Robotorgonára komponált vizsgaművek nyilvános bemutatójamag

May
16

Program

Borosi Gábor és Hrencsjár Alex a Zeneakadémia Zeneszerzés MAképzésének Interaktív zenei projekt című kurzusa keretében készítenek műveket a Kreatív Hangtér legfőbb attrakciójára, a robotvezérelt orgonára. A kurzus oktatója Bolcsó Bálint, aki a Kreatív Hangtér több installációjának programozásában is részt vett. Az alkotók a megkomponált vizsgadarabok mellett improvizációval is készülnek. Céljuk, hogy a számítógépes vezérlésen keresztül minél inkább kiaknázzák a hangszer speciális lehetőségeit, a művészi önkifejezés szolgálatába állítva azokat. Az elektronikusnak tűnő hangzások ellenére fontos leszögezni, hogy a koncerten minden hangot az orgona fog létrehozni, teljesen akusztikusan.

A Magyar Zene Háza 2022-ben nyílt Kreatív Hangtér című helyszínének ékköve az a kísérleti orgona, amelyet Váczi Dániel elképzelései és tervei alapján fejlesztett a belga Decap hangszerépítő cég. A koncepciót Váczi Dániel nagyrészt azon ötletek alapján dolgozta ki, amelyeket Ligeti György már a ’60-as években megálmodott a jövő orgonája számára. A teljes számítógépes (MIDI) vezérelhetőség már önmagában is szokatlan hangzások előcsalogatására képes, ám a távirányítás itt egyedülálló módon olyan paraméterekre is kiterjed, mint a sípok szélnyomása vagy hangolása. Nem túlzás azt állítani, hogy mindezen lehetőségek egy rendkívül gazdag hangszínskálával rendelkező akusztikus szintetizátorrá teszik az orgonát, melyet hallgatva előbb jut eszünkbe a kísérleti elektroakusztikus zene, mint a hagyományos orgonajáték. A hangszer olyannyira felkeltette a Zeneakadémia elektronikus zeneszerző hallgatóinak érdeklődését, hogy erre az orgonára komponált műveiket válaszották vizsgamunkáiknak.

Helyszín

Magyar Zene Háza

Kiállítás – Koncert – Beavatás

A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.

Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.