Harmónia Jazzműhely: Arthritis Quartet

2026-02-27T19:00:00.000Z

Arthritis Quartet a Budapest Jazz Clubban.

Feb
27

Program

A kiváló zongorista, PINTÉR ZOLTÁN már háromévesen zongorázni tanult. Az első versenyét ötévesen nyerte. Ezt követően számos klasszikus és jazz versenyen ért el kiváló eredményeket. Többek közt a Bartók Béla Centenáriumi Emlékverseny I. helyezettje, illetve elnyerte a camerinoi "Premio Internazionale Massimo Urbani" versenyen a szakmai zsűri első díját. Jazz-zongoristaként Garay Attila, Gonda János és Binder Károly tanítványa volt. A Pege Aladár zenekarában eltöltött idők emlékére alapított zenekar Pintér Zoltán és Kollmann Gábor ötletéből született meg 2019-ben. A formációnak 2022-ben jelent meg a nagy sikerű Breakthrough c. albuma. Pintér Zoltán kompozíciói csendülnek fel rajta, amelyeknek egyik sajátossága, hogy sokszínű stílusok és lüktetések váltakoznak a lemezen és a koncerteken, de fontos narratíva a populáris hangzásvilág, amivel a hallgatóság érdeklődését szeretné jobban felkelteni a jazz világának felfedezésére. Azóta elkészült egy új zenei album felvételre váró anyaga. Ezek mellett néhány sikeres korábbi slágergyanús kompozíció is hallható lesz a koncerten. Saját kompozíciói lírai hangulatúak, finom harmóniaviláguk gyakran idézi a francia filmzenék atmoszféráját. A szaxofonos KOLLMANN GÁBOR a magyar jazzvilág egyik meghatározó személyisége. Nem csak első osztályú exponense hangszerének, de kiváló tanára is. Emellett ő a már számos világsztárral játszott Budapest Jazz Orchestra zenei igazgatója és egy nevét viselő világszintű kvintett vezetője. A ritmusszekciót két kiváló zenész alkotja, a bőgős RADICS JÓZSEF és a dobos HORVÁTH ZOLTÁN.

Pintér Zoltán - zongora, piano,

Kollmann Gábor - szaxofon, sax,

Radics József - bőgő, bass,

Horváth Zoltán - dob, drums

Jegyárak: 3900 / 3500 HUF (teljes árú / diák és nyugdíjas)

Online jegyvásárlás: https://bjc.jegymester.hu/production/10083998/harmonia-jazzmuhely-arthritis-quartet/8302649?fbclid=IwY2xjawP_HGVleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBTdmRnMm96NHpHalkzS29Oc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHvbBXDUkqn1kvZRNZUXOGAxySEqE1wGhoPByMtvjJHTAnXHdZ8xDF53-GIs9_aem_KTWty7xMoV_EwsqJ6rUO1A

Helyszín

Budapest Jazz Club

A főváros jazzéletének központja. Különleges atmoszféra, kiváló hangminőség, barátságos hangulatú jazzkávézó és bisztró fogásokat kínáló étterem.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.