Program
A hazai könnyűzenei élet kiemelkedő énekes-dalszerzője 2009-ben alapította saját zenekarát; eddig három sikeres nagylemezt jelentettek meg, saját szerzeményekkel. Az első jazzlemezüket követően (Ready for the sun) megjelent a második, Our Places című album, amelynek populárisabb hangvétele tovább növelte a zenekar rajongótáborát. A harmadik, Az én fesztiválom elnevezésű album pedig magyar nyelvű dalokkal lepte meg a hallgatóságot. A zenekar immár a negyedik lemez felvételére készül, amelynek megjelenése még az idei évben várható.
A sokoldalú énekesnő számos hazai formációval dolgozott már együtt: tagja volt az Emil.RuleZ! zenekarnak, a Gringo Sztárnak, valamint közreműködött a Modern Art Orchestra, a Transform Quintet, a Random Trip és a Nagy János Trió produkcióiban. Mindezek mellett a mozifilmek világába is tett kiruccanásokat, olyan betétdalokkal és kisebb szerepekkel, mint például a Boldog születésnapot, a Magyar vándor és a Majdnem szűz. A Gereben Zita Zenekar a hazai szcéna elismert és tehetséges muzsikusaiból áll. A rendkívül összeszokott csapat bátran nyúl a legkülönfélébb zenei stílusokhoz, amelyekből egyedi hangzást alakít ki, és játékukban nagy szerephez jut az improvizáció szabadsága is.
KÖZREMŰKÖDIK:
Gereben Zita - ének
Horváth „Tojás” Gábor - zongora
Tury Krisztián - gitár
Pál Gábor - basszusgitár
Gálfi Attila - dob
Jegyek 2800 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.
Telefon: +36 1 216 7894
℗ BMC




















