Koncz Kriszta Quintet // Opus Jazz Club
A Koncz Kriszta Quintet a jazz, a világzene és a folk eszköztárából merít zenei inspirációt. A zenekar repertoárjának alapját saját szerzemények képezik, amelyek célja egy-egy pillanatnyi hangulat, impresszió megfogalmazása és közvetítése, saját történetek zenei megformálása

Program
A néhol nosztalgikus, néhol melankolikus, néhol pedig energikus, groove-os dalokban a zenei mondanivalóhoz az önkifejezés fontos eszközeként társul a szöveg is. A saját szerzeményeken túl a quintet olyan előadók és dalszerzők repertoárjából dolgoz fel dalokat, mint Joni Mitchell, Nina Simone, Freddie Hubbard, Abbey Lincoln vagy Djavan, de előszeretettel fordul a magyar népzenekincshez is.
A zenekar tagjai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz képzésén ismerkedtek meg, azóta pedig számos formációban zenélnek együtt. Krisztát a quintet zongoristájával, Kapolcsi-Szabó Leventével közös duójában, illetve a Voicedrops acapella együttes altjaként és a Jazzation acapella együttes vendégénekeseként is hallhatja a közönség. A quintet számos alkalommal fellépett a Budapest Orchestra Project csapatában, a zenekar hangszeres zenészei pedig a Symbiosis 5 alapító tagjai is egyben.
KÖZREMŰKÖDIK:
Koncz Kriszta - ének
Kapolcsi-Szabó Levente - zongora
Virág Benedek - gitár
Gyányi Tamás - nagybőgő
Majsai Roland - dob
A koncert az NKA Hangfoglaló programjának támogatásával valósul meg.
Jegyek 2800 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.
Telefon: +36 1 216 7894
℗ BMC



















