Sebestyén Patrik Sextet // Opus

2023-07-12T18:00:00.000Z

Sebestyén Patrik klasszikus zenészként kezdte trombitaművész pályafutását különböző szimfonikus zenekarok tagjaként, és csak huszonévesen fordult a jazz felé. Egyre jelentősebbé váló jazz-zenei pályafutását igazolja, hogy 2019-ben elnyerte az Év Fiatal Jazz Zenésze Díjat, 2022-ben pedig a Lakatos Ablakos Dezső Előadóművészeti Ösztöndíjat.

Jul
12

Program

Sextetjének tagjai a magyar jazz-színtér legfiatalabb és legfoglalkoztatottabb kiválóságai, akik külön-külön is számos versenyeredménnyel büszkélkedhetnek. A zenekar 2021-ben jelentette meg debütáló lemezét Colors of Fortune címmel, amelyen saját és a zenekari tagok által jegyzett, az amerikai jazz ’50-es, ’60-as évekbeli, klasszikus periódusából inspirálódott szerzemények mellett két sztenderd hallható. Újabb lemezük megjelenése júniusban várható, Wandering in Memory Palace címmel, amelyen klasszikus zenével vegyített, mainstream ihletettségű szerzemények és Patrik legújabb zenei kísérletei is helyet kaptak. Valamennyi szám meghatározó emlékekhez fűződik, így a hallgató hirtelen a memória kóborlásra, elmélkedésre hívó csodapalotájában találja magát. A sextet főként az új lemez anyagából válogat erre a koncertre, de játszanak számokat az előző albumról is.

KÖZREMŰKÖDIK:

Sebestyén Patrik - trombita, szárnykürt

ifj. Oláh Kálmán - szoprán- és altszaxofon

Farkas Zsolt - zongora

Stummer Márton - gitár

Miskolczi Márk - nagybőgő

Richter Ambrus - dob

Jegyek 2800 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Telefon: +36 1 216 7894

℗ BMC

Helyszín

Opus Jazz Club

Izgalmas európai jazzkoncertek és remek ételek Budapest szívében

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.