The Cult
2023-06-27T16:00:00.000Z
A The Cult új lemezét a Budapest Parkban is bemutatja

Jun
27
Program
A The Cult legutóbb 2017-ben járt Magyarországon a VOLT Fesztiválon, így érett már az ismétlés a kultikus brit zenekarból, akik 40 év után is képesek folyamatosan újat alkotni és olyan erős albumokkal tovább építeni a legendáriumot, mint a tavaly megjelent Under The Midnight Sun. A hazai közönség pedig egyből meg is ízlelheti az új albumot a The Cult lemezbemutató koncertjén június 27-én, a Budapest Parkban.
Helyszín
Budapest Park
Budapest legnagyobb szabadtéri koncerthelyszíne első látásra eléggé kiesik a város belsejéből, valójában a fővárosi könnyűzenei kultúra félkarú óriás lenne nélküle. A tavalyi szezonra teljesen felújított hangrendszer óta pedig csak még jobban tudjuk ajánlani a helyet.
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.



















