Program
Csinos kis 15. számhoz érkeztünk, amit nem is akárhogyan éltetünk idén - megannyi közös élmény, esemény után kedvenc zenekaraink és barátaink körében gondolunk vissza az elmúlt időszakra kiemelt, ingyenes szülinapi koncertjeink keretében. A ’80-as évek elején alakult, Menyhárt Jenő gitáros–énekes–igazgató köré épülő Európa Kiadó a magyar alternatív könnyűzene úttörő, mára legendássá vált formációja. A zenekar közel 40 éves fennállása alatt számos emblematikus felállásban működött, jelenleg Menyhárt Jenő mellett Bujdosó János, Kálmán András, Koroknay András és Gyenge Lajos a zenekar tagjai. 2020-ban rögzítette új lemezanyagát az együttes, Love 2020 címen, amely végül 2021. októberében jelent meg. Hallgassuk együtt az új dalokat, és koccintsuk közösen az elmúlt izgalmas évekre! A belépés ingyenes!
Dürer Kert
A Városliget mellől a Kopaszi-gát közelébe elköltözött Dürer a budapesti metálosok és egyéb fennmaradt periférikus szubkultúrák egyik törzshelye, amit viszont akkor is érdemes felkeresni, ha csak egy hibátlan kerthelyiségre vágysz. Mármint tavasztól. Addig pedig mehet a dara! És utána is.