MAO Legendás Albumok | Dexter Gordon: Dexter Blows Hot and Cool
A Legendás Albumok sorozat koncertjein a jazztörténet szempontjából különösen jelentős lemezek anyagait hallhatjuk a Modern Art Orchestra előadásában. A koncertekkel a zenészek nem csupán tiszteletüket fejezik ki a jazzlegendák és műveik iránt – a Legendás Albumok mögötti műhelymunka fejlődési folyamat is egyben. A MAO muzsikusai tanulmányozzák és belsővé teszik az aktuális lemezanyag egészét, a zenei szerkezeteket és a hangszereléseket az előadások alkalmával érintetlenül hagyva. Minthogy a jazz nyelvezetének alapvető összetevői az improvizáció és a szólisztikus önkifejezés, a muzsikusok természetesen rögtönzött szólókat adnak elő a koncerteken. Az eredeti szerzemények és hangszerelések tiszteletben tartásának és a Modern Art Orchestrától megszokott színvonalú zenészek improvizációinak köszönhetően a Legendás Albumok egyszerre hozza testközelbe a hallgatókat a jazz-mesterművek hagyományával és garantál friss zenei élményt. Az őszi szezonban a zenekar két centenáriumról emlékezik meg, a további két estén pedig emlékezetes kollaborációkat elevenít fel.
Program
A száz éve született Dexter Gordonra (1923-1990) igazán illik a divatos amerikanizmus, hogy „ikonikus”. Ugyan az első nagy be-bop generáció sodrával indult, Billy Eckstine mellett nőtt fel zeneileg, de Lionel Hamptonnal és Armstronggal is dolgozott, mindenesetre Lester Young hangja állt hozzá a legközelebb. Sokat játszott a West Coaston, ő maga viszont Coltrane-ra és Sonny Rollinsra is hatott, így korszakokat összekötő figurának tartják. Amikor nemzedékének sok tagja elveszett volt Európában, ő is élt ideát egy ideig. Ezt a világot senki nála hitelesebben nem ábrázolhatta volna Bernard Tavernier díjnyertes filmjében, a Round Midnightban (1986), amely az addig is közkedvelt szaxofonost halhatatlan legendává avatta.
A MAO tagjai ezúttal Gordon érett, de még nem elveszett korszakának nyomába erednek. A szaxofonos ezen a laza sessionön az összes számot uralja, nagy késleltetésekkel, sokszor mögé játszik az ütésnek. Csak rá jellemző módon tudja megvalósítani, hogy ugyan bravúrosan megcifrázza akár már a témát is, mégsem veszti el a hallgatóság a fonalat. A repertoárban Gordon négy szerzeménye szerepel, ezek közül a Rhythm Mad címűbe már mintha beszűrődne az akkor bimbózó rockabilly divat, ám azért végig hátradőlősen is tempós swing lüktet. A lassúk, köztük az akkor még alig ismert Cry Me a River is csodásak. A zenekarból leginkább Carl Perkins zongorista debütálását érdemes kiemelni. Testhezálló feladat lesz ez Cseke Gábornak, de a produkciót a sokoldalú szaxofonos és kiváló stiliszta, Dennert Árpád fogja a vállán vinni.
