Lunchtime koncert – Fiarchi kvartett
Koncertezz ebédidőben! Ebédelj koncerttel!
A Zene Háza sorozatában ebédidőben élvezhetjük fiatal tehetségek rövid koncertjeit. Ebben a sorozatban a Zeneakadémia hallgatói zenélnek, a 35 perces minikoncertek mellé pedig még az étkezés is belefér az ebédidőbe.

Program
A Fiarchi kvartett 2021-ben alakult meg nagyszerű tanáruk, Szalai András segítségével. Az együttes minden tagja - név szerint: Fóris Zsófia (hegedű), Ittzés Berta Júlia (brácsa), Sándor Bálint (gordonka), Kiss Kata Sára (fuvola) - a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Számos lehetősége volt már a kvartettnek mind hazai, és nemzetközi szinten is megmutatkozni. Adtak koncertet Lipcsében, a Müpában, a Régi Zeneakadémián, emellett számos vidéki helyszínen is örömmel játszottak a hallgatóságnak. Ezen a koncerten Mozart G-dúr fuvolanégyesét fogják eljátszani.
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás
A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.
Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.



















