James Blunt

2024-03-05T18:00:00.000Z

Az október 27-én megjelenő, Who We Used To Be című zseniális új albumot támogató turné jövő tavasszal Európába is elérkezik, az egyik állomás pedig március 5-én az MVM DOME.

Mar
05

Program

A You’re Beautiful előadója nem először jár Magyarországon: a magyar közönség többször láthatta már az erős színpadi jelenlétéről, romantikus énekstílusáról, egyszerre fülbemászóan dallamos és táncra perdítő számairól ismert világsztárt.

"Nem találok szavakat arra, mennyire izgatott vagyok, hogy 2024-ben újra turnéra indulhatok - mondta James. - Hihetetlenül szórakoztató volt megírni és felvenni az új albumomat. Biztos vagyok benne, hogy néhány új dal mindenkit megmozdít majd. Alig várom a crowdsurfinget - Budapesten is."

Az album első kislemeze a nemrég megjelent lendületes Beside You. A Craig Bingham által rendezett videó James múltjának emlékeit idézi fel. A videóban James saját maga korábbi énjeivel találkozik, és ahogyan továbblép, úgy fogadja el múltbeli életszakaszainak szerepeit.

A Who We Used To Be James első sorlemeze a kritika és a közönség által is elismert, 2019-ben megjelent top 3-as Once Upon A Mind óta. Ezúttal számos producerrel dolgozott együtt, töbek közt Jonny Cofferrel, Red Triangle-vel, Jack & Coke-kal és Steve Robsonnal. A James legnagyobb slágereit tartalmazó, 2021-es válogatás, a The Stars Beneath My Feet már aranylemez lett.

Helyszín

MVM Dome

Az MVM Dome a 7. legnagyobb fedett rendezvényhelyszín Európában. Befogadóképessége sportesemények és koncertek esetén is lényegesen nagyobb, mint a Budapest Sportarénáé.

20 022 férőhely, 50.000 m2 alapterület, innovatív, változatosan variálható terek, melyek különféle teremsportágak (kézi-, kosár- és röplabda, futsal, jégkorong, tenisz, korcsolya), valamint bizonyos atlétikai, lovas- és motoros versenyek, mobil medencében pedig akár úszóversenyek és vízilabdamérkőzések lebonyolítására is alkalmasak.

Az épületbe 6 bejáraton keresztül, 8 mozgólépcső segítségével juthatnak el a nézők az arénatérbe a 3 szinten kialakított átjárható tribünökhöz.

Az épület tagolása kívülről az izomrostokra emlékeztet: a kifelé dőlő, ellipszis alapú hasábokra felhelyezett fényszalagok nem csak körbeölelik az épületet, de különféle színekkel, programozott fényjátékokkal az egész épület mozgásba is hozható.

Az épület homlokzatán egy kb 600 m2-es kijelző található.

A Főbejáratnál impozáns előcsarnok (foyer) érkeznek a vendégek, melyben egy grandiózus, 848 darab kézzel készített üvegcsőből álló függesztett fényinstalláció fogadja a látogatókat.

A szabályozható sportvilágítás a legmagasabb fokú világversenyek HDTV-közvetítéseire, valamint a flicker free technológia miatt szuperlassított felvételekre is alkalmas.

A világítási rendszer rendezvények, koncertek lebonyolításánál is fontos szerepelt tölt be, alkalmas a nézőtér színhőmérsékletének változtatására, amivel a nézőtér világítása a csarnok átalakítása nélkül, pusztán a világításvezérlésen keresztül, programozott módon képes funkciót váltani. Mindez, ilyen teljesítményű lámpatestek esetében, európai szinten is első és egyedülálló.

A nézőtérben egy modern központi kijelző (cube) felel a tájékoztatásért.

Kapcsolódó események