Titán zenekar
2023-09-04T14:00:00.000Z
Az immár 20 éves Titán zenekar 2003-ban alakult Szászrégenben , Erdélyben, egy gimnáziumi együttesből nőtte ki magát. Az év júliusában lemezfelvételi lehetőséghez jutottak a szatmári Sendus lemezkiadónál, és itt rögzítették az első, „Titánium” című lemezüket, amely 2003 szeptemberében meg is jelent az erdélyi zenei piacon.
Sep
04
Program
Nem sokkal megalakulásuk után megnyerték az országos „Saint- George Rock Night" fesztiválon a II. helyezést. 2004 augusztusában újból stúdióba vonult a zenekar, így megszületett a „12 titok” című lemezük, amely ugyancsak a Sendus kiadónál jelent meg 2005 áprilisában. 2005 decemberében "Médiabefutó" elnevezésű tehetségkutatón a „Romantikán túl" című dallal megnyerték a Román Televízió és a Félsziget fesztivál különdíját.
2012 és 2013-ban is a Transylavanian Music Awardson elnyerték az év legjobb rockzenekara díjat. 2023 április 29-én a Duna televízión sugárzott A DAL 2023 dalversenyen elnyerték a fődíjat így az ÉJFÉLI JÁRAT című daluk lett az év magyar slágere és a Petőfi Zenei díját is elnyerték AZ ÉV DALA címen. Igényesen hangszerelt, mondanivalót és tartalmat hordozó szövegvilággal rendelkező saját szerzemények, fűszerezve egy adag nemzeti önérzettel amire igenis szükségünk van a mai időkben.
Diszkógráfia:
Titánium - 2003
12 titok - 2005
A legújabb holnap - 2010
Az a sok szép tél (koncertlemez) - 2013
Titánium 2 - 2015
Égig érő fák - 2017
15 Év Titán - 2018
2024 januárjában jelentkeznek új lemezzel amelynek kiadója ezúttal a Magyarországi Tom-Tom Records.
Helyszín
A38 Hajó
A szénbányászó hajóból átakalított A38 simán Budapest legizgibb szpotja. A hajó gyomra lassan 20 éve ad otthont az élő- és elektronikus zene széles palettájának, teltháznál pedig bőven érezni, ahogy a bulizók ütemes mozgása hullámokat csap a Dunában. Külföldi fellépők is gyakran emlegetik fel utólag, mint kedvenc klubjukat.
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.



















