Konyha
2023-11-04T18:30:00.000Z
A pörgős de katartikus fesztiválszezon után a Konyha visszaköltözött próbatermébe, hogy végső formába öntse hatodik albumának dalait. Az egyelőre munkacím nélküli anyag részben visszakanyarodás a korai időszak intuitív, de tűpontos megfigyeléseket tartalmazó csiszolatlanabb dalaihoz, de természetesen rajta lesznek elmúlt két évben kiadott rádióslágerek is (Tegnap éjjel, Hazahaha, Harcoshalak). November 3-én pedig legkedvesebb együtténeklős koncertjeinek helyszínén, az Akvárium klubban ad huszonöt dalos keresztmetszetet eddigi életművéből.

Nov
04
Program
A közel 700 főt befogadó KisHall, amely külsőleg is a nagyobb helyszín mása, szintén egyedi világítástechnikával és hangosítással rendelkezik. Kiváló lehetőséget nyújt rétegprodukciók fellépéseinek, Dj-k vagy zenekarok sőt család rendezvények, gyerekkoncertek számára is ideális. Ebben a teremben sincsen hangkorlát, a vizuális élményeket egy plazma TV-fal erősíti és a hangzás itt is tökéletes.
Helyszín
Akvárium
Mint magukról írják, Budapest legfrekventáltabb rendezvényhelyszíne, ami egyben multifunkcionális is. Jó díjátadózni, kávézni és legfőképpen koncertezni is, a műfajokon átívelő szelekció miatt biztosan.
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.



















