Program
Kontrasztokban bővelkedő zenéjük összetett, ugyanakkor könnyedén leveszi a lábáról a hallgatót. 2013-as alapításuk óta négy albumot jelentettek meg, amelyek közül kettő megjelenésének évében a New York Times top 10-es listájára is felkerült, míg legutóbbi albumuk, a SAAM (Spanish American Art Museum) többek között a Slate, a DownBeat, a BandCamp és az AllMusic Best Of 2022 válogatását ékesíti.
Marta Sánchez ösztöndíjjal érkezett New Yorkba, amely azután tevékenységének egyik legfőbb helyszínévé vált amellett, hogy világszerte turnézik. Olyanokkal játszik, mint David Murray, Chris Potter és Oscar Noriega, quintetjét pedig New York-i zenésztársakkal alapította meg.
KÖZREMŰKÖDIK:
Marta Sánchez - zongora
Roman Filiu - szaxofon
Alex LoRe - szaxofon
Rashaan Carter - nagybőgő
Mark Whitfield Jr. - dob




















