Juhász Adél: László Károlyné

2023-03-03T19:00:00.000Z

Juhász Adél nem igazán árulja el, hogy a szólót miért az elhunyt nagymamájáról nevezte el, de az biztos, hogy egy hallucinatív és kirobbanó színpadi produkcióban lesz részünk. Nem emberi, furcsa és kavargó alakok alkotta hipnotikus képeken keresztül utazik a darab.

Mar
03

Program

L.K. az előző “László” névre hallgató szólóm továbbgondolása. László, a nagyapám volt és valójában semmi köze a róla elnevezett darab tartalmához. Amikor fogytán az erőm, Neki ajánlom a rám váró munkát , hogy bírjam. A mamám egy pár éve halt meg. Valamiért olyan világban élünk, ahol a nőket a férjükről jegyzik, még a betegágy feletti monitoron is. Ez a darab az ő “nevét” viseli. Úgy gondolom, ez így “fair”. Kedvelem amikor egy absztrakt alkotás megszemélyesedik. Amúgy Erzsébet! És a neve napján születtem.

Juhász Adél kortárs táncos és koreográfus Magyarországon és Svájcban. A Lausanne-i La Manufacture-ben diplomázott. A genfi L'Abri társművészeként készítette a László Károlyné című szólómunkáját, ami Pavillon ADC-ben debütált (Genf, 2021). A OuinchOuinch kollektíva tagjaként jelenleg nemzetközi turnén vesznek részt a HappyHype című darabjukkal, amelyet a 2022-es “Swiss Dance Days” -re is beválogattak . Juhász Adél, Salômé Guillemin-Poeuf és Camille Poudret alkotta "Technopagans - tuning your inner cables" előadást a La Batie fesztiválon mutatták be (Genf, 2022). Adél jelenleg Ceylan Öztrük legújabb alkotásán dolgozik a Gessneralle színházban (Zürich, 2023). Magyarországon Molnár Csaba, Biczók Anna és Szeri Viktor koreográfusokkal dolgozik együtt.

Koreográfus, előadó: Juhász Adél

Zeneszerző, előadó: Csernovszky Márton

Fény: Gautier Teuscher (CH) / Payer Ferenc

Mediadesigner: Yann Longchamp (CH) /Nagy András

Jelmez: Vass Csenge

Támogatók: Pavillon ADC, Nestlé Foundation for Art, Foundation L’Abri, NKA Imre Zoltán Program, Sín Kulturális Központ, Fondation L’Abri, Loterie Romande

jegyár: 2400 Ft

NEXTFESZT és Trafó bérlet érvényes, de belépésre nem jogosít.

helyszín: Nagyterem

https://trafo.hu/.../next23_tanc_juhasz_adel_laszlo_karolyne

Helyszín

Trafó Kortárs Művészetek Háza

A budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza Magyarországon egyedülálló, a nemzetközi kortárs színtérbe beágyazott befogadó hely, ahol a különböző műfajok – színház, tánc, újcirkusz, zene és vizuális művészetek – egyedi és autentikus módon jelennek meg.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.