Vágtázó Csodaszarvas, Hollóének, Grandpierre Attila beszélgetés

ŐSERŐ ÉS VARÁZSLAT, Grandpierre Atilla beszélget Sánta Kristóffal:

Ha igazán fontos nekünk a zene, akkor a kérdést, ’mi is a zene valójában?’, a gyökerénél kell megragadnunk, ott, ahol azt is kérdezzük: ’mi is az élet valójában?’ Élet és zene viszonyát két kiindulópontból foghatjuk fel. Ha a Világegyetem nem él, akkor a zene nem több, mint pszichofizikai jelenség: fizikai hanghullámok pszichikailag értelmezett és ember-adta jelentéssel felruházott kombinációja. Ebben a felfogásban a zene funkcionális jelenség, szórakoztat, tetszést kelt, unalmat űz. Ha a Világegyetem él, akkor viszont a zene következésképpen életfontosságú dolog: segít átélni és átérezni az élet természettörvényeiben élő és érző Világegyetem örök érzéseinek törvényerejét, élni tanít, kiemel a szürkévé és kopottassá tevő taposómalomból, felvértez és erőt ad a magunkra találáshoz. Az ősi, természetes ember mindig arra törekedett, hogy életerővel, bizonyossággal és frissességgel telített kozmikus érzésfolyamban éljen. Mai korunkban sincs semmi okunk lekicsinyelni saját életünket azzal, hogy a kozmikus jelentőségű dolgokat viszonylagosnak és esetlegesnek könyveljük el. Ha a zenét eredeti értéke szerint, eredeti tisztaságában szemléljük és fogjuk fel, betekinthetünk a Mennyekbe, visszanyerhetjük lelkünk elveszett szentélyét, beszélni tanulhatunk a lét titkaival, belekóstolhatunk az üdvösség gyümölcseibe, megérezhetjük, mit jelent igazán élni.